Piarista Tanulmányi Ház, Csíkszereda

Más évek:



Híreink könnyű- és nehézsúlyban



2012. december

15: A Búzamag Közösség adventi lelkinapja zajlott a Szent Kereszt templomban. A téma: Isten, a meglepetések Királya.
15: Bensőséges, családias hangulatban zajlott dec. 15. szombat délután a Csíkszeredai Nagycsaládosok Egyesületének karácsonyi ünnepsége, szentmisével, népdalénekléssel, műsorral, agapéval. Videót itt láthatsz!
14: Hónapról hónapra - December. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István decemberi témájú elbeszéléseiből (A boldog tél, Karácsony éjjel). Közben Bach: Karácsonyi oratóriumából hallhatunk részleteket. Itt meghallgathatod!
11: Biró Vencel emléknapot tartottak a kolozs-dobokai főesperesi kerület és a piaristák romániai rendtartománya szervezésében. A rendezvény reggel 9 órakor kezdődött megemlékező szentmisével a kolozsvári Szentháromság (Piarista) templomban, melyet Ruppert József piarista mutatott be. Homíliájában rendtársa, Biró Vencel fő erényei közül kiemelte hűségét, amellyel a megpróbáltatások viharát kiállta. „Kiegyensúlyozott egyéniség volt, aki sosem parancsolt, hanem kért és meggyőzött” – így emlékezett rá. Itt olvashatsz bezsámolót!
7: Advent minden napjára ajándékkal szolgálnak a piarista nővérek az egyházmegyei weboldal látogatóinak. (Naponta frissül!) Itt elérheted!

2012. november

30: Csíkszeredai nagycsaládosok készítettek a Házban adventi koszorúkat, Dánél Sándor szervezésében. Emellett játszottunk, énekeltünk, verseket hallgattunk... Képeket itt találsz!
24: A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Plébánián 3 napos lelkigyakorlat és a Lelkiségek találkozója zajlott,Dávid György plébános atya szervezésében. Egyik este a brassói Jugendbach kórus koncertezett, másik este Varga Attila és csapata tett zenés tanúságot(Boanergész). Képeket itt találsz!
21: Az Isteni Ige Missziós Társaság traiani lelkigyakorlatos központjában (Moldva, Roman mellett) tartotta összejövetelét november 21–23. között a Romániai Szerzetesrendek és Kongregációk Legfőbb Elöljáróinak Konferenciája. A közgyűlésen Emilian Cătălin elnök beszámolt a szerzetesi élet helyzetéről Romániában és Európában. Tiberio Scorrano kármelita főtitkár vezetésével a résztvevők elemezték a konferencia bizottságainak munkáját, tennivalóit, javaslatokat tett Gianfranco Maronese verbita, Sárközi Sándor piarista, Leon Budău kapucinus, Valeriano Giacomelli, a Don Orione kolostor elöljárója, Ermil Jurja bazilita, Dan Suciu, a Szent János evangélista kongregáció bukaresti közösségének megbízottja, Fodor György tiszteletbeli titkár, piarista konfráter. A közgyűlésen a konferencia tagjai közé felvették Marius Taloş jezsuitát, a romániai tartomány új elöljáróját és Stefano Conotter sarutlan kármelita priort. A közgyűlésen beszéltek az állam és a szerzetesi intézmények kapcsolatáról, a kommunisták által elorzott javak visszaszolgáltatásának helyzetéről. Fodor György cikke itt olvasható.
13: A Csíkszeredai Csángó Bentlakásban Ferencz Gabriella igazgatónő szervezésében zajlott megbeszélés fehér asztalnál a csángó diákok nevelői és osztályfőnökei közt, majd ezt követte a diákok műsora, falvaik bemutatása - szóban, táncban, énekben, jelenetben. Képeket itt találsz!
11: Heti rendszerességgel vesszük fel a Mária Rádió Csíksomlyói Területi Stúdiójában a Könyvforgató c. műsort, sok muzsikával tarkítva. Amit most "forgatunk": a Ki nekem Jézus Krisztus? c. kötet (1977, Eisenstadt). A műsorvezető: Ferencz Kornélia. Az adás minden vasárnap fél négytől hallható.
7: Hónapról hónapra - November. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István novemberi témájú elbeszéléseiből (A költőnő, Egy nap, A pumi). Közben Mozart Requieméből hallhatunk részleteket. Itt meghallgathatod!
2: Halottak napi szentmisét tartott a kolozsvári Piarista (Egyetemi) templomban a piarista és mariánumista öregdiákok, valamint a Báthori Líceum diákjai előtt Kállay Emil atya. Utána a Házsongárdi temető sírkertjében koszorúztak. Képeket itt találsz!
1: Meghitt imaest zajlott (szentgyónással és közös imával) Mindenszentek este Ferencz Gabriella igazgatónő, a Diákbizottság (Timár Karina) és Sándor atya szervezésében. Képeket itt találsz!

2012. október

27: A Kovászna megyei Árkoson élő Assisi Szent Ferenc Betegápoló nővéreinél tartottuk a régió szerzetesi találkozóját. Darvas Piroska SA előadása után csoportmunka, szentmise, majd ebéd után meglepetéses rekreáció... Képeket itt találsz!
A XVIII. század végéig és a XIX. századig nem létezett román-magyar konfliktus. "Nacionalista komplexusaink vannak" - nyilatkozta a román TV-ben egy bukaresti történész (Marius Diaconescu, lector doctor universitar la Facultatea de Istorie a Universităţii Bucureşti). A megdöbbentően önkritikus, izgalmas, feliratos beszélgetést ne hagyd ki! Itt megnézheted!
19: Az Operaház Fantomja a MÁG gólyabálján - A csíkszeredai gólyabálok sorát péntek este a Márton Áron Gimnázium nyitotta meg, a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán az Operaház és Fantomja elevenedett meg, miközben játékos próbák vártak a kilencedik osztályos gólyapárokra. Képeket itt találsz!
16: Megjelent a Piaristák MA című rendtartományi újság soron következő, őszi száma. Híradások az összes magyarországi iskola életéből, valamint beszámoló a nagykárolyi piarista nővérekről és a csíkszeredai stáció munkájáról. Öregdiák oldalak, az "Én Kalazanciusom" vallomásai... Tanulmány Kalazancius és Galilei kapcsolatáról... Itt lapozgathatod!
15: Tóth Borbála nagykanizsai tanárnő elkezdte jelöltségét a nagykárolyi Piarista Nővéreknél. Beszámolója jelöltségbe lépéséről, a Piarista Nővérek nagykárolyi rendházának életéről, a hétköznapokról és ünnepekről. Itt olvashatod!
14: Zsúfolásig megtelt 2012. október 14. délután Csíkszeredában a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület díszterme. A meghívottak és volt diákok a gimnázium felújításának záróeseményére érkeztek. Az épület rehabilitációja 2010 júniusában kezdődött el, az Európai Unió Regionális Operatív Programja, a román kormány és a Csíkszeredai Önkormányzat finanszírozásával. Híradást itt olvashatsz!
11: A székelység története című új, hiánypótló általános iskolai tankönyvről beszélgettek az Aktuális c. TV-műsorban az egyik szerzővel, Orbán Zsolttal, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium történelemtanárával. Itt megnézheted!
8: Ötödik alkalommal került megrendezésre az Isten kezében, istenes versek versmondó versenyének középiskolák közötti döntő szakaszára, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium búcsúnapján, Magyarok Nagyasszonya ünnepén. A színvonalas versenyen 30 szavaló vett részt. A verseny szervezői a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium magyartanárai – Farkas Ibolya, Orbán Zsuzsa és Bogos Róbert –, a zsűri Kercsó Teréz magyartanárnő, Sárközi Sándor magyartanár és Dániel Mónika, az iskola egykori diákja voltak. Beszámolót itt olvashatsz! (Képeket a cikk melletti Galériában találsz.)
3: Hónapról hónapra - Október. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István októberi témájú elbeszéléseiből (Őszi távíró, A nagy bika, Polányban). Közben Haydn: Az évszakok c. oratóriumából hallgathatsz részleteket az Őszből. Itt meghallgathatod!

2012. szeptember

27: A Csíkszeredai Csángó Bentlakás Veni sanctéje zajlott a Szent Ágoston Plébániatemplomban.
22: Segítsünk, de hogyan? Ezzel a címmel szervezte meg az „Együtt a fogyatékkal élőkért” hatodik szakmai konferenciáját a Gyulafehérvári Caritas Szociális és Tanácsadó Szolgálata Fogyatékkal Élőknek szeptember 20-21-én a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban. A második napot (játékos) lelki programmal zártuk: Őrangyalok felfrissülése. Cikket és képeket itt találsz!
17: Tanévnyitó szentmisét tartottunk a Csíksomlyói kegytemplomban a MÁG tanulói számára. Téma: A bokszoló angyal.
12: Mintegy hetvenfős szatmári zarándokcsoport előtt mutatott be szentmisét Schönberger Jenő püspök, Ioan Robu bukaresti érsekkel, Böcskei László nagyváradi püspökkel, valamint Ruppert József piarista atyával és több szatmári egyházmegyés pappal közösen szeptember 12-én reggel, a Jilava-i börtönben. Pontosan hatvan évvel ezelőtt szállították ugyanis Boldog Scheffler János szatmári megyéspüspököt oda, ahol aztán a kínzások következtében 1952. december 6-án életét vesztette. Cikket és képeket itt találsz!
6: Anyanyelvi tábor zajlott 2012. szeptember 4-6. közt Marosfőn a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium 9-12.-es jelentkező diákjai számára. A témák: első nap Karinthy Frigyes, második nap Áprily Lajos, végül Örkény István és Sl. Mrozek művei voltak. Képek a harmadik napról.
5: Hónapról hónapra - Szeptember. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István szeptemberi témájú elbeszéléseiből (Elment a nyár, Búcsúzás, Szeptember). Közben Vivaldi: A 4 évszak, c. zeneművéből hallhatunk részleteket, az Őszből. Itt meghallgathatod!

2012. augusztus

26: Szentszéki levél érkezett a piaristáknak a Hivatás éve kapcsán. A levél itt olvasható!
25: A Patrocinium napján szentmisével és közös együttléttel ünnepeltek a kolozsvári Piarista Baráti Kör tagjai S. Sándor atyával, Fodor György konfráter szervezésében. A szentmise után a hűséges "véndiákokkal" hosszasan beszélgettünk, miközben lobogott a kánikula mellettünk...
25: Augusztus 25-én, szombaton volt nagykárolyi templomunk búcsúja. Schönberger Jenő püspök úr misézett, a szónok a kaplonyi ferences házfőnök, Asztrik atya volt. Az evangélium felolvasása után kérte felvételét Tóth Borbála nagykanizsai tanárnőnk a Piarista Nővérek kongregációjába.
17: A szovátai Teleki Oktatási Központban az iskolanővérek Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkara Czakó Gabriella és Nagy Éva Vera vezetésével a nyári bécsi turné kiértékelő kórustáborát tartotta a hét végén, videókkal, játékokkal, irodalomórával, kóruspróbákkal, vetélkedővel - segítőkkel. Néhány képet itt láthasz!
15: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek Ábelről és Uz Bencéről, Tamási Áron és Nyirő József regényeiről - közben Kodály Zoltán:Marosszéki táncok c. műve hallható. Itt meghallgathatod!
10: A nagykárolyi egykori piarista iskolaépületben működő Kalazancius Iskolaközpont új épületszárnnyal gazdagodik. Tornaterem és osztálytermek épülnek hozzá a régi épülethez. Májusban még csak az alapok voltak készen, augusztusban már emelkednek a falak is, a szatmári püspökség támogatásával.
8: Hónapról hónapra - Augusztus (Fekete István elbeszéléseivel, valamint sok muzsikával). A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget Fekete István augusztusi témájú elbeszéléseiről (Nyárutó, Kuka Juli, Puska Péter). Közben Haydn: Az évszakok c. oratóriumának az Ősz részéből hallhatunk részleteket. Itt meghallgathatod!

2012. július

25: Csíkpálfalvi ministránsok táboroztak fenn a hegyekben, a Szentimrei Büdösben júl. 25-28. közt. A tábort vezették: Váncsa Renáta egyetemista, Bene Kálmán és Obermajer Ervin teológusok. A tábor Csíksomlyón ért véget, a Kovács Levente kamiliánus atya szentelési miséjén való részvétellel. Képeket itt láthatsz!
16: Július 14-19. közt zajlott az idei XI. Háló Gyermektábor Kászonfeltízen kb. 75 gyermek és tíznél több csoportvezető részvételével. Hétfőn és kedden S. atya is besegített a programokba. A tábor szervezői: Vizi Veronika és Csikai Ildikó tanárnők. Képeket itt találsz!
8: Érettségi eredmények, 2012 - Az országos átlag: a jelentkezők 44,26 százalékának sikerült idén az érettségi. Százalékos átmenési arányok Erdélyszerte megyénként: Kolozs megyében a Tanfelügyelőség adatai szerint a vizsgázók 54,31 százaléka vette sikeresen az akadályt. Szeben megyében 51,67 százalék a sikeresen érettségizők aránya. Brassó megyében az érettségizők 49,8 százaléka ünnepelhet. Fehér megyében 47,44 százalék a sikeresen érettségizők aránya. Maros megyében a tanulóknak 45,74 %-a tette le sikeresen a vizsgákat. Szilágy megyében a vizsgázók 42,51 százalékának sikerült leérettségiznie. Beszterce- Naszód megyében a diákok kevesebb mint 42 százaléka ért el átmenő átlagot. Kovászna megyében a diákok alig 32,42 százalékának sikerült az érettségije. Hargita megyében a vizsgázóknak csak 30,25 százaléka vette sikerrel az akadályt. A csíkszeredai középiskolák átmenési százalékai: Márton Áron Gimnázium: 90,65%, Segítő Mária Gimnázium: 81,32%, Octavian Goga Gimn: 65,14%, Nagy István Művészeti Szakközép: 45,9%, Joannes Kájoni Gazdasági Szakközép: 24,86%, Kós Károly Építőipari Szakközép: 9,82%, Venczel József Szakközép: 3,39%, Székely Károly Szakközép: 3,36%. Cikket itt olvashatsz!
4: Hónapról hónapra - Július. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István júliusi témájú elbeszéléseiből (Nyár, A bagoly, Berekben). Közben Kodály: Galántai táncok c. zeneművéből hallhatunk részleteket. Itt meghallgathatod!
3: Az iskolanővérek Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkara a bécsi Via Musica - Summa cum Laude kiemelkedően rangos nemzetközi kórusversenyre készült. A debreceni előkészületben piarista segítséget is kértek július 3-5. közt. (lelki programok, német nyelvtanulás, tájékozódás Bécsről). A versenyen kategóriájukban első helyezést értek el. A kórus vezetői: Nagy Éva M. Vera iskolanővér és Czakó Gabriella karnagy. Hallgass bele! A fesztiválról olvashatsz itt!

2012. június

22: Évzáró a Márton Áron Gimnáziumban. Képek a tanévzáróról. A díjazottak névsorát itt láthatod!
18: Hétfőn délután a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban közös éneklés és táncolás várt a Szent István Kollégium lakóira. Videót itt láthatsz!
13: A ferences rendi templomokban évszázados szokás a Szent Antal napi liliomszentelés és a gyermekek megáldása. A csíksomlyói kegytemplomban az esti szentmise végén áldottuk meg a több száz jelenlévő gyermeket. Videót itt láthatsz!
7: Megjelent a Piaristák MA központi újságunk nyári száma, csaknem az összes kárpát-medencei intézményünk rövid híradásával! Itt elolvashatod!
6: Hónapról hónapra - Június. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvassa fel Fekete István: Egy szem kukorica c. elbeszélését. Közben Vivaldi: A 4 évszak c. zeneművéből hallhatjuk a Nyár tételeit. Itt meghallgathatod!
2: A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolkus Gimnáziumban június 2-án szólalt meg az utolsó csengőszó a ballagó tizenkettedikeseknek. Videót itt láthatsz!
1: A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium tizenkettedikes diákjai számára pénteken szólalt meg utoljára az iskolacsengő. Öt osztály 142 diák búcsúzott iskolájától ezen a végzős évfolyamon. Videót itt láthatsz!

2012. május

30: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek Szabó Magda: Für Elise című regényéről - Beethoven muzsikájával Itt meghallgathatod!
27: A Csíksomlyó üzenete pünkösdi számában arról vallottunk, mit jelent ez a búcsúünnep számunkra... Itt olvashatod!
26: Csíksomlyói pünkösdi búcsú... Jó volt összetalálkozni a több százezres tömegben ismerősökkel. Nagykanizsai iskolánkból Vereb Zsolttal és diákjaival, pesti iskolánkból Szakál Ádámmal, osztályával és Molnár Lehellel, Horváth Péter testnevelő tanárral és osztályával, Papp János kecskeméti gondnokunkkal... Sokakkal... Lélektől Lélekig... Rövid videót a miséről itt láthatsz!
18: 20 éves a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, a Piarista Gimnázium utódiskolája. A Gerhardinum ünnepére az igazgatóság gazdag és tartalmas évkönyvet készített, a magyar piaristák Dr. Sas Péter, a templomról készült igen szép könyvét ajándékozták a diákságnak és az ünnep résztvevőinek. "Kellemes meglepetés és öröm: vagy harminc pap jött el a városból és az egyházmegye más plébániáiról ünnepelni, fontosnak tartják és szeretik ezt az iskolát, koncelebrálnak Martin Roos püspökkel. Itt vannak a régi igazgatók és spirituálisok is. A szentmise elején a püspök köszönti a vendégeket, tanárokat és diákokat, Szilvágyi Zsolt piarista konfráter, józsefvárosi plébános mond homiliát magyarul, utána román nyelvű szentbeszéd is elhangzik. Az iskola kórusa énekel, felhangzik himnuszunk is: O Pater parvulorum… Nem csak a kórus énekli, a diákság és a tanárok is. Olyan szívet melengető tudni, hogy ez a himnusz nem hallgatott el a 48-as államosítás után sem, amikor a piarista tanárokat elkergették innen, tovább hangzott a vissza- visszalátogató öregdiákok ajkán, megőrizték évtizedeken át és átadták az utódiskola diákjainak" - írja Ruppert József atya, az ünnepség egyik szervezője.
17: A kolozsvári volt piarista főgimnázium, a jelenlegi Báthory István Elméleti Líceum Iskolabemutatója Itt megtekintheted!
13: Piarista múlt és jövő Erdélyben - Fodor György beszélgetése Ruppert József atyával Itt elolvashatod!
11: A nagykárolyi Kalazanci Szent József Iskolaközpont fennállásának húsz éves évfordulóját ünnepelték május 11-én pénteken! Beszámolót és képeket itt láthatsz!
2: Hónapról hónapra - Május. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István májusi témájú elbeszéléseiből (Tavasz, Fészekrablás, Csutak). Közben Haydn: Az évszakok c. oratóriumából hallhatjuk a Tavasz részleteit. Itt meghallgathatod!
Újra indult a Csíki harangszó! Kéthetente jelentkezik a népszerű, vallási jellegű TV-adás ezentúl. Itt megtekintheted!

2012. április

29: Április 29-én, Jó pásztor vasárnapján Pápai Lajos győri megyéspüspök személyesen hozta el a csíksomlyói kegytemplomba Boldog Apor Vilmos ereklyéjének egy darabját. Az ereklye a boldoggá avatott püspök vérrel átitatott ingének egy darabja, amelyet lelövésekor viselt. Videót itt láthatsz!
18: Az Erdélyi Mária Rádióban megemlékeztünk a 26 évvel ezelőtt elhunyt Tomek Vince piarista rendfőnökről, aki 20 éven át vezette a második világégés után rendünket. Itt olvashatod Koltai András rendi levéltáros méltatását.!
16: Kedvenc olvasmányaink - Franz Werfel: Bernadett dala c. regényéről beszélgetünk a Mária Rádióban Ferencz Kornélia szerkesztővel, a Corvina Könyvesház vezetőjével. Itt meghallgathatod!
4: Hónapról hónapra - Április. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István áprilisi témájú elbeszéléseiből (Április, Tavaszi hír, Rigó Mari, Feltámadás). Közben Vivaldi: A 4 évszak c. zeneművéből hallhatjuk a Tavasz tételeit. Itt meghallgathatod!
2: Megjelent a Piaristák MA című tartományi újság soron következő (2012/1) száma! Itt megtekintheted!

2012. március

20: Lelkigyakorlatot tart Emil atya a mallersdorfi ferences nővérek számára márc. 18-24. közt Székelyudvarhelyt, a nővérek rendházában.
18: Mint minden évben, a piarista nővérekkel ez év március 18-án is a rendi közösség alapítójára, Boldog Celestina Donatira emlékeztünk. Ruppert József piarista atya Rómából hozta a kalazanciusi szellemiség és jóakarat szavait. Beszámolót itt olvashatsz!
18: Az Erdélyi Mária Rádió 6. születésnapját (iskoláskorúvá válását) ünnepeltük Nagykárolyban. A másfélszáz fős közösség vasárnap délelőtt a Szent László Közösségi Ház termeiben beszélte át, mit is jelent számukra a Mária Rádió léte. A születésnapra egyébként érkeztek Székelyföldről, Nagyváradról, valamint Nagykárolyból és a környező településekről. Délután hálaadó szentmisével és üdvözlő beszédekkel zárult az ünnepség a nagykárolyi Piarista templomban. Beszámolót itt olvashatsz! Képeket itt is láthatsz!
17: Pedagógusok lelkinapja a zajlott a nagyváradi Posticumban "Jézus pedagógiai lelkülete" címmel a környék és Nagyvárad katolikus pedagógusai számára. A program moderátora Sárközi Sándor piarista szerzetes volt.
16: 2012. március 14-18. közt a nagykárolyi Kalazanci Szent József Iskolaközpont vendégül látta testvériskolájának, a kecskeméti Piarista Gimnáziumnak diákjait és kísérőtanárait. Ruppert József atya beszámolóját a www.piarista.hu honlapon a Nemzeti ünnep Nagykárolyban cím alatt olvashatod. Képeket itt láthatsz!
15: A miniszterelnök beszéde Magyarországról és Európáról. Itt meghallgathatod!
13: Nagyböjti előkészületet tartottunk a Csíkszeredai Csángó Bentlakásban: Jóléti világ és önkorlátozás. Képeket itt találsz!
12: Petőfi Erdélyben (mozaikok hónapról hónapra 1849-ből)címmel Ferencz Kornélia és S. Sándor beszélgetnek a Mária Rádióban Itt meghallgathatod!
7: Hónapról hónapra - Március. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István márciusi témájú elbeszéléseiből (Az erdő ébredése, Ibolya, Társbérlők). Közben Haydn: Az évszakok c. oratóriumából hallhatjuk a Tavasz részleteit. Itt meghallgathatod!

2012. február

29: Wass Albert: Elvész a nyom és Thorton Wilder: Szent Lajos király hídja c. regényekről beszélgettek a Mária Rádióban Ferencz Kornélia és S. Sándor. Itt meghallgathatod!
22: Lőrincz Éva-Katalin, a Márton Áron Gimnázium hittanárnője sikeres dolgozatbemutatót tartott: A szerepjáték jelentősége a serdülők iskolai hitoktatásában címmel. Képeket itt láthatsz a szerepjátékokból!
16: A Csíkszeredai Csángó Bentlakás farsangi műsora és bulija zajlott, nagy jókedvvel! Képeket itt láthatsz!
13: Népszámlálás Romániában, 2012 - avagy mekkora egy ország kohéziója? Az elmúlt tíz évben mintegy 200 ezerrel lettünk kevesebben, az elmúlt húsz évet tekintve pedig további 220 ezerrel, azaz az egész időszakra számítva mintegy 420 ezerrel kevesebben vagyunk. Ám a fogyási trend a teljes román lakosságra érvényes, hiszen az összlakosság húsz év alatt 3,75 millióval csökkent (ez mintegy 16,5%)!! Ráadásul a népszámlálás szerint 910 ezer személy tartózkodik külföldön (akiknek az etnikai hovatartozásáról semmit nem tudunk). Elemzést olvashatsz itt!
10: Maturandusz - A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium 142 végzős tanulóját avatták nagykorúvá pénteken az iskola dísztermében szervezett ünnepség keretében. Beszámolót, képeket és videót itt láthatsz!
8: Hónapról hónapra - Február. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István februári témájú elbeszéléseiből (Tél, Február, A vendég). Közben Vivaldi, Haydn és Csajkovszkij muzsikáját hallhatjuk. Itt meghallgathatod!
5: Két vasárnap, két részben vetítette Emil atya a Szent Rita életéről szóló olasz romantikus drámát, a felnőtt teológiai képzés hallgatóinak, a Piarista Tanulmányi Házban.
4: Erdély magyar nyelvű szerzetesközösségei február 4-én gyulafehérvári találkozóra készültek, a nagy havazások miatt azonban előző este többen úgy látták, különösen Székelyföldön, hogy kockázatos útnak indulni... bármennyire is készültünk erre a zarándoklatnak is beillő tanulmányi napra... Beszámolót és képeket itt találsz!

2012. január

23: Kettős ünnepet ült a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület és a Piaristák Romániai Rendtartománya hétfő délután a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai első emeleti székhelyén. Egyrészt Ruppert József piarista tanár, a Piaristák Romániai Rendtartományának római felelőse számolt be a piarista rend alapítójának, Kalazanci Szent József életének újabb kutatási eredményeiről, másrészt pedig annak kapcsán, hogy a piarista atyák 235 évvel ezelőtt kezdték el tevékenységüket Kolozsváron, bemutatták a Sas Péter budapesti művelődéstörténész által szerkesztett két kiadványt – A kolozsvári Róm. Kath. Főgimnázium (1579–1929) emlékalbumot, valamint Biró Vencel A kolozsvári római katolikus gimnázium története. A Báthory-Apor szeminárium története. Képeket itt láthatsz! Ruppert József beszámolóját itt olvashatod!
18: Szőnyegszélén az Európai Parlamentben – Orbán Viktor válasza a vitadélután végén. Megtekintheted itt!
10-13: Kórustábort tartottak az iskolanővérek Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkaruk számára a szovátai Teleki Oktatási Központban. A lélekkel- és örömmel-teli énekpróbákat játékok, vetélkedő és lelkiségi programok tarkították. A kórus vezetőit (Czakó Gabriella és Nagy Éva Vera nővér) Kutas Janka nővér, Dudás Nóra és S. Sándor segítették. Egyik felvételüket itt meghallgathatod! Képeket itt láthatsz!
8: Áldott új esztendőt minden kedves honlaplátogatónknak! Örömet és felfrissülést a mindennapok rózsáinak illatában és színeiben! És erőt a köznapok töviseinek elviseléséhez! A túllépéshez... Egyébként Te milyen rózsa vagy? Képeket találsz itt!
4: Hónapról hónapra - Január. A Mária Rádióban elhangzott műsorban Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélget és olvas fel Fekete István januári témájú elbeszéléseiből (Tél, Tódor, A bizonyítvány). Közben Vivaldi: A négy évszak c. concertójából hallhatjuk a Tél tételeit. Itt meghallgathatod!
2: A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola három szerzetesrend (bencés, ferences és piarista rend) nagymúltú teológiai főiskoláinak egyesítésével jött létre, a teológia iránt érdeklődő szerzetesek és világiak számára. Itt tájékozódhatsz képzéseikről!
1: A piarista hivatás éve, Pedro Aguado generális atya üzenete "a piarista rend minden tagjának, mindnyájatoknak, akik osztoztok Kalazancius karizmájában és küldetésében, mindnyájatoknak, akik részesei vagytok intézményeinknek és jelenléteinknek, és mindenekelőtt nektek, akik közöttünk növekedtek, s a kiteljesült életet keresitek." Itt olvashatod!