Piarista Tanulmányi Ház, Csíkszereda



Híreink könnyű- és nehézsúlyban




2014. december

27: Miért hiszek? Dér Denisa színésznő és Dér András rendező vallanak hitükről, életükről. A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható. Egy interjú Denisával.
23: Miért hiszek? Mezei Ádám, a gyömrői Ceferino Cigánypasztorációs Központ munkatársa vall hitéről, életéről. A Mária Rádió szerda reggeli műsorát Ferencz Kornéliával szerkesztjük. A Ceferino ház honlapja itt megtekinthető!
21: A mai karácsony 4 rétege közt... Elhangzott a Márton Áron Gimnázium ünnepségén. Képmeditáció.
20: Családok adventje a Családlánccal. A második éve megrendezésre kerülő családi napot három civil szervezet szervezte: a Csíki Anyák Egyesülete, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért és a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete. A kézműves foglalkozásokkal – gyertya készítés, karácsonyfadísz festés, mézeskalács díszítés, gyöngyfűzés – egy időben alkalomhoz illő dalok hangoztak el. A Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ fiataljai táncukkal ajándékozták meg társaikat. Emellett nagy sikere volt a játszósaroknak is, ahol arcfestés, valamint óriás csúszda és ugráló várta a kicsiket. S mi nagyok is örvendeztünk. Kézből kézbe... Kéz a kézben. Videóösszefoglalót itt láthatsz!
19: Nagycsaládosok karácsonyvárása. A csíkszeredai nagycsaládosok minden évben karácsony közeledtével összegyűlnek, hogy megajándékozzák egymást énekkel, verssel és együtt várják az Úr Jézus születésének csodáját. Az idei ünnepséget pénteken tartottuk a Szent Imre Ifjúsági Központban: szentmisével, a Lux-aurumque énekkar koncertjével, kisgyermekek és szüleik énekeivel. És a karácsonyfa alja sem volt üres. No meg utána az előtér sem, sütikkel és poharakkal... Videóösszefoglalót itt láthatsz!
18: A CSTK diákjai és nevelői minden közösségüket segítőt megleptek saját készítésű kedves ajándékokkal... A nevelői szobában megénekeltek bennünket, korrepetáló tanárokat, miközben teáztunk... Néhány képet itt találsz!
17: Kollégiumi karácsony a CSTK-ban... Készülődések és ünnepség... Képeket itt láthatsz!
16: Rorate-szentmisén vett részt házunk kápolnájában a Kós Károly Szakközépiskola X.B osztálya, Csonta Noémi tanárnő szervezésében. Nem bántuk meg a korai kelést... Az iskola honlapja itt!
15: A szerzetestalálkozóról Farmati Anna szociális testvér beszámolóját olvashatjuk a Vasárnap c. hetilapban. Itt!
14: Meggyújtottuk a 3. gyertyát is a CSTK-ban. Fekete István: Karácsony éjjel c. novellájával hangolódtunk... A novella meghallgatható a Mária Rádió egy adásában is!
13: Szerzetestalálkozót tartottunk Csíkszentdomokoson a Segítő Nővérek házában. Néhány képet itt láthatsz!
12: Mikulás a házban! Ibolya és Éva szociális testvérek hívták hozzánk ismerős fiataljaikat, hogy a Mikulás itt találhassa őket. Nem volt hiába... Néhány képet itt találsz!
11: A Sapientia EMTE diákjainak egy csoportja volt vendégünk Nistor Laura egyetemi adjunktus vezetésével. Témánk a közösségépítés volt. Beszélgetés, vallomások, szép élmény... A SAPIENTIA EMTE Társadalomtudományi Tanszék honlapja.
10: Freund Tamás Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től élettudományi alelnöke. Az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. A Miért hiszek? újabb adásában vall tudományos munkásságáról és hitéről. A műsor a Mária Rádióban hallható jövő szerdán reggel 8-tól. Egy interjúrészletet olvashatsz itt vele!
9: Nagy Enikő Zelma, szociális testvér vezetésével házunkban tartja összejöveteleit önsegítő csoportja. „A gyászcsoport létrehozásában az volt az indíttatásom, hogy kórházpasztorációban dolgozom, és látom, hogy mennyire szenvednek az emberek egy feldolgozatlan gyász következtében. Szeretnék segíteni ezeken a személyeken.” Itt olvashatsz egy korábbi interjút Zelma testvérrel.
7: Meggyújtottuk a 2. gyertyát is az adventi koszorún a CSTK-ban. Móra Ferenc: A szánkó c. elbeszélésével hangolódtunk...
6: A nap a gyóntatás jegyében telt. Először a Búzamag Közösség lelkinapján, majd este a csíksomlyói kegytemplomban, a Mária-köszöntőn. A Mária-köszöntőről videóösszefoglalót itt találsz!
4: Mikulásjárás a CSTK-ban. Tíz napja tették bele az összes diák és nevelő nevét egy kalapba, majd a gondosan megvásárolt és összeállított ajándékokat ma este adták át. "Így válhattunk néhány pillanatra mi is Mikulássá." De mert a Mikulás nagyon figyelmes, minden egyes diáknak hozott egy-egy pár zoknit, hogy meg ne fázzanak, egy mandarint és néhány szem szaloncukorkát is... Néhány képet itt találsz!
3: Miért hiszek? Sillye Jenő zenész vallomásai hitéről, szóban és muzsikában. "Egészen bizonyos, hogy ha valaki, mondjuk száz esztendõ távlatából, meg akarja majd írni a Magyar Katolikus Egyház történetét a 20. század utolsó harmadában, akkor a könyvből legalább egy fejezetet a "Sillye-jelenségnek" kell majd szentelnie..." A Mária Rádió szerda reggeli műsorát Ferencz Kornéliával szerkesztjük. Álmaimból, lelkemből
2: Összeállítottuk (és megjelent) a Krisztus világa havilap decemberi számát. Csapdák és csodák, Márton Domokosné és Ágner Béla írásai, tájképfestészet és kármelita nővérek, karácsonyi mese és díszek... Itt lapozhatod!

2014. november

28: Díszközgyűlés keretében ünnepelt együtt Kecskemét városa és a piaristák az alapítás 300. jubileumi éve kapcsán. A színültig megtelt teremben jó volt együtt lenni, és közben eltűnődni évtizedeken-évszázadokon. Egykori és mai diákjainkon, szüleiken, templomi híveinken... A piarista (igényes) szolgálaton... Beszámolót és képeket itt találsz!
21: Videóösszefoglaló az előadásról! Itt!
20: Osztályfőnökök találkozója volt Ferencz Gabriella vezetőnő szervezésében, "Elfogadni és elfogadtatni" beszélgetési témakörben a Csángó Továbbtanulók Közössége diákjainak érintett osztályfőnökei számára, a Székely Károly Szakközépiskola multifunkcionális termében. Ezt követően a "Mikor Csíkból kiindultam" című előadásban gyönyörködhettünk, melyet Ferencz Gabriella és Fekete Rita betanításában a diákok adtak elő. Megkönnyeztük... Képeket itt találsz!
17: Dr. Kállay Emil atya részére Budapest lelki közösségi életének ápolásáért, az ifjúság vallásos neveléséért és a keresztény szellemiség példamutató terjesztésért PRO URBE díjat adományoztak. A díjat Dr. Tarlós István főpolgármester adta át november 17-én emelkedett hangulatú ceremónia keretében. Híradást itt olvashatsz!
16: A vasárnapi nagymise után mutatták be Márk József ferences atya Csíksomlyói mozaik című könyvét a csíksomlyói kegytemplomban. A szerzővel Urbán Erik ferences templomigazgató beszélgetett, a kötetet Borsodi L. László sajtóreferens méltatta. Videóösszefoglalót itt láthatsz!
15: A százgyökerű szív – összművészeti előadás lesz Sík Sándor műveiből, születésének 125. évfordulója alkalmából. Időpont: 2014. november 26. 19.00. Helyszín: Dugonics András Piarista Gimnázium – Szeged Bálint S. u. 14. A darabot összeállította és rendezte: Dóczy Péter. Zene: Krulik Zoltán, Szathmáry Melinda, Szemerédi Bernadett. Szereplők: Dóczy Péter, Jónás Gabriella, Krulik Zoltán, Szathmáry Melinda, Szemerédi Bernadett. Itt beletekinthetsz!
14: Anyanyelvi szaktábor Marosfőn. A Segítő Mária Gimnázium harminkettő 9-11. osztályos tanulója utazott Marosfőre, Bogos Róbert és Farkas Ibolya magyartanárok szervezésében, kétnapos irodalmi-nyelvi táborba. Az első nap délelőtt "A magyar nyelv életrajzával" ismerkedtünk, délután pedig Dürrenmatt és egy drámája, Az öreg hölgy látogatása volt terítéken. Belefért még egy szentmise is és este egy játékos vetélkedő... Képeket az 1. napról itt találsz!
12: Hetvenedik születésnapján adta át a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést Tamás József püspöknek Zsigmond Barna Pál főkonzul november 12-én, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. Áder János köztársasági elnök a székelyföldi magyar katolikus közösség megmaradása és megerősödése érdekében végzett kimagasló egyházi és lelki szolgálata elismeréseként adományozta a magas rangú kitüntetést Tamás Józsefnek. Az eseményen Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán a legnagyobb elismerést kifejező Pro Urbe-díjat nyújtotta át Tamás Józsefnek. A különleges eseményen sokan jelen voltunk, köztünk a püspök atya édesanyja is... Cikket itt olvashatsz!
2: Vajon miért nem hívnak? Nem kell a segítség? Pedig egyébként vannak nagy szövegek... Mindenesetre üdvözlöm azokat, akikkel éveken át együtt voltunk!
1: A novemberi Mária-köszöntőn voltunk együtt hívek-lelkipásztorok, a ferences atyák somlyói kegytemplomában. Imádság, gyóntatások, szentmise, rózsafüzér, körmenet. Sok mindenki belefért az imába... A szertartást újraimádkozhatod.

2014. október

31: Gyertyát gyújtottunk, így emlékeztünk halottainkra. Sok diákunk a távolság miatt nem tud hazamenni, hogy eltávozott szerettei sírján gyújthassa meg a gyertyát. Ezért emlékeztünk meg róluk este, közös imával, énekkel a csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közösségében. Imákkal...
30: Összeállt a Krisztus világa havilap novemberi száma. A lehulló, sárguló falevelek hangja – András István teol. tanár kiszerelésében egy nem látó fiú és egy mozgássérült lány rendkívüli házassága, Márton Áron püspök sógornője vallomásának 3. része, P. Urbán Erik atya a ferences hivatásról, Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája és Markó Károly festészete, mese és Csűrcsavar levelei és rejtvények... Itt lapozhatod!
24: Pénteken este a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nyolc gólyapárja arra vállalkozott, hogy átlépve Csodaország kapuit győzelemre segítsék a Fehér Királynőt a Vörös ellenében. A végső győzelem érdekében tánctudásukra is alapos szükség volt. A Fehér Királynő végül jutalmazott! Videóösszefoglalót itt láthatsz!
18: A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület emlékérmet adott át Csíkszeredában. Az érmet olyan személyek, közösségek kapják, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a csángó magyarok megmaradásáért. Ebben az évben két érmet adtak át. Az egyiket Halász Péter, csángó kutató kapta. Az érem másik tulajdonosa a Csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közösségének bentlakása. Az érmet Ferencz Gabriella, a kollégium vezetője vette át. A bentlakásban komoly, szakmai pedagógiai-nevelői munka zajlik. A továbbtanuló diákok minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy jól tanuljanak, sikeresen érettségizzenek. Visszatükröződik a gyermekeken az az igényes rendszabályzat, amely szerint élnek, ugyanakkor az a szeretet is, amellyel körülveszik(szük) őket nevelőik. 4 éve segítjük mi, piaristák is ezt a nevelőmunkát. Beszámoló és képek itt!
17: Fodor György beszámolója pedig itt! Itt elolvasható!
16: Homa Ildikó SSS beszámolója a Konferenciáról. Itt elolvasható!
15: A Romániai Férfi Szerzeteselöljárók (CSMR)évi konferenciája zajlott (együtt a Női Szerzetek elöljáróival) Kolozsváron, a jezsuita lelki központban (Manréza) okt. 14-16. közt. A téma: Hogyan látnak bennünket, szerzeteseket családok, plébániák, fiatalok? Emellett tartalmas együttlét... A CSMR facebookja elérhető itt!
12: Az okt. 5-i, besztercei ünnepségről a Vasárnap katolikus hetilap is tudósított. Itt elolvasható!
10: Összeállt és megjelent a Krisztus világi havilap októberi száma. A püspök-sógorság miatti szenvedésekről vall Márton Áron püspök atya sógornője, A róka és a sárkánykígyó mesét tálalja Lőrincz Katalin, Szentek októberben, Katekizmus, Derűs élet... Itt lapozhatod!
9: Megjelent a Piaristák MA őszi lapszáma, amelynek fókuszában az élet ünneplése áll. Ebben a tanévben két iskolánk is ünnepli 300 éves alapításának születésnapját: Kecskemét és Vác. A színes iskolai élményeken és hagyományos rovatainkon túl olvashatunk a Piarista Múzeumról, Laczkó Dezső geológus piarista szerzetesről, emellett olvashatunk a piarista pedagógia alapképzésről is. A lap online verziója megtekinthető itt!
8: Isten kezében - istenes versek versmondó versenye. Magyarok Nagyasszonya ünnepén a Segítő Mária Gimnázium magyartanárainak (elsősorban Bogos Róbert) szervezésében regionális szavalóverseny zajlott IX-XII-es diákok számára - már nem először. 12 iskolából vettek részt rajta, szép számmal (38 szavaló). Dsida Jenő, Reményik Sándor, Babits Mihály, Ady Endre, József Attila, Nemes Nagy Ágnes voltak többek közt a választottak. Bevezető előadást Bara Katalin tanárnő tartott. Néhány képet itt láthatsz!
5: 160 évig vezették a piaristák a szász-evangélikus dominanciájú Besztercén a Római Katolikus Plébániát (1717-1879), ők építették a mai is fennálló templomot. A templom felújítását és a volt rendház-iskola mostani renoválását Geréd Péter főesperes-plébános atya vezette. Az épületegyüttes megáldását pedig Jakubinyi György érsek atya. Sokan voltunk hálásak. A piaristák nevében a 13 spanyol piarista vértanú ereklyéjét helyeztük el a templomban. Néhány mostani és korábbi képet itt láthatsz!
3: A csíksomlyói kegytemplomban péntek 19 órától Assisi Szent Ferenc Tranzitusát, Átmenetét ünnepeltük a ferences testvérekkel és a környék női és férfi szerzeteseivel. A szentmisét itt megtekintheted.

2014. szeptember

26: Miért hiszek? - Nyolc boldogság. Az Erdélyi Mária Rádió hetenkénti adásában Márton Áron püspök atya beszédeiből állítottunk össze több részes műsort. A beszédeket Kolozsvárt mondta, a 30-as években, egyetemi lelkész korában, a Nyolc boldogságról. A zenei betétek Pachelbel: D-dúr kánonjából valók. Az adások szerda reggelenként 8 órától fél 9-ig hallgathatók. Képeket itt láthatsz!
20: A Gyulafehérvári Caritas Családi napot szervezett szeptember 20-án, szombaton délelőtt 10-18 óra között, mely idén a szerető kommunikáció témája köré épült. A programban az óvodás korosztálytól a felnőttekig mindenki talált kedvére valót. Híradást itt olvashatsz!
18: Veni Sancte szentmisét tartottunk a Szent Ágoston Plébániatemplomban, a Csángó Továbbtanulók Közössége, nevelők, korrepetáló tanárok, díszvendégek és akikért dolgozunk: diákjaink... Facebook-juk itt!
15: A Márton Áron Gimnáziumban a tanév első napja oszi-órákkal kezdődött, majd sportpályai ünnepséggel folytatódott. Azután felzarándokoltunk a somlyói kegytemplomba, ahol szentmisében fohászkodtunk (a Szent Kereszt és a Fájdalmas Anya ünnepén) - A keresztekről és a kereszt-elhessegető technikákról... Képeket itt találsz!
13: A vakáció utolsó előtti napja: a Csángó Továbbtanulók Közössége volt vendége a háznak este egy szalonnasütésre, táncra, énekre, beszélgetésekre, imára. Képeket itt találsz!
9: Ibolya és Éva szociális testvérek és egy tucat gyerek volt vendége a háznak. Visszaemlékezés a nyári marosfői gyermektáborra, fagylaltozás, játék a kertben, hálaadás. Egy szép délután... Képeket itt találsz!
5: Megjelent a Krisztus világa szeptemberi száma. Az év első (és többi) embere, Márton Áron sógorasszonyának emlékezése, játékos ismerkedés szentekkel, nyári tábor-beszámolók, az Országház építője, királylány és szépítőszer... Itt lapozhatod!

2014. augusztus

30: Csíkszentdomokoson harmadik alkalommal szervezték meg a Márton Áron emlékkonferenciát. Szentmise, tartalmas történelmi előadások, agape, filmbemutató... Itt olvashatsz róla!
19: Szent István király intelmei Imre fiához, valamint Beethoven nyitánya: István király. A Mária Rádió műsorában emlékeztünk Istvánra és Európához való kapcsolatára: Ferencz Kornélia és S. Sándor. Beethoven muzsikáját itt meghallgathatod!

2014. július

26: Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a 2014-es Tusványoson. Itt meghallgatható!
11: Megjelent a Krisztus világa családi havilap nyári kettős száma. Vezetőkről és szentekről, Ferenc pápáról és Szőnyi István festőművészről, zarándoklatról és kozmetikumokról, mesével és szépirodalommal... Itt lapozhatod!
1: A Fővárosi Közgyűlés júniusi ünnepi ülésén átadták Budapest díszpolgári címeit. A tizenhárom kitüntetett között van Jelenits István is. (A kitüntetettek: Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Psota Irén színművész, Rost Andrea operaénekes, Csoóri Sándor költő, esszéíró, politikus, Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Jelenits István piarista szerzetes, teológus, Kocsis Zoltán karmester, Ránki Dezső zongoraművész, Rubik Ernő építész, játéktervező, a Rubik-kocka feltalálója, Taróczy Balázs teniszező, Tóth József válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja. Posztumusz kitüntetésben részesült Czibor Zoltán, az Aranycsapat csatára és Rónay György író, költő.) A HÍR TV ez alkalomból interjút készített Jelenits atyával a MAGYARORSZÁG ÉLŐBEN c. műsorában. Itt megtekintheted!

2014. június

26: Az alig 10 hónapja átadott, a Puskás Akadémia finanszírozásával megépített pálya (a Márton Áron és Segítő Mária Gimnáziumok, valamint a Tanulmányi Ház között) 1 hónap óta egyre inkább így néz ki. A "szakértők" már érkeznek lassan, a felelősök kevésbé.
24: Jubileumi szentmisét tartottak Keresztelő Szent János ünnepén, június 24-én este hét órától Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József templomban, a piarista nővérek kongregációja alapításának 125. évfordulója alkalmából. Az eseményre különösen odafigyeltek a nagykárolyiak, hiszen idén tíz éve, hogy a nővérek a városban megtelepedtek. Schönberger Jenő püspök atya mellett több piarista is részt vett az ünnepségen (Ruppert József, Nagy Attila, Böszörményi Géza). Képeket és videót itt találsz!
22: A csíkszeredai születésű, de a Szeged-Csanádi Egyházmegyében felszentelt Bilibók György első ünnepélyes szentmiséjét vasárnap mutatta be a csíkszeredai Millenniumi templomban. "Engem az Úr ragadott el magához, Ő tette szent palástját vállaimra, azóta látok minden égi titkot, enyém az arany, tömjén és a mirha." Videóösszefoglalót itt láthatsz!
20: Hálaadó, tedeumos szentmisét tartottunk a Szent István Otthon lakóival és támogatóival, Csaba testvér buzdító szavaival.
19: Szentgyónással összekötött Tedeumot tartottunk a csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közösségének. Zengő énekekkel, kenyeres-elmélkedéssel (Úrnapja), egymás megajándékozásával, Sík Sándor versével, jókedvvel. Testvériesen. Hálaadással eredményekért, családért, segítőkért... "Téged Isten dicsérünk..." Képeket itt találsz!
13: Miért hiszek? Mindszenty József bíboros(1892-1975) hite, munkálkodása, börtönélete és számkivettetése. A Mária Rádióban több adást is szentelünk emlékének. Az adások új időpontban, szerda reggel 8 órától 1/2 9-ig lesznek. Képeket itt találsz!
11: A végzős csángó diákok számára készítettek a nevelők gyertyás, szeretetteljes búcsúvacsorát. Az önkéntes segítőtanárok is hivatalosak voltunk... Képeket itt találsz!
2: Összeállítottuk a Krisztus világa havilap júniusi számát: Ferenc pápa szentföldi útja, Nyári tippek, A nagybányai festőiskola, Rejtvények, A hűséges kutya, Anselm Grün... Kapható (?) Erdély-szerte a plébániákon. Itt elolvashatod!

2014. május

31: A folyamatosan szemerkélő eső ellenére is szépen, meghitten zajlott le az ünnep, az iskola mögötti sportpályán tartotta meg a ballagást szombaton délelőtt a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium három végzős osztálya. Videóösszefoglalót itt láthatsz!
30: Bár az idő hűvösre fordult és az eső is többször szemerkélt, sokan vettek részt pénteken a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium öt osztálynyi végzősének ballagásán. A Piarista Tanulmányi Ház 7 végzős diáknak adományozta oda az idén alapított Pietas et Litterae-díjat, a tanév folyamán a Hit és Kultúra párbeszédében való tevékenységükért (12.A - Condrea Szidónia, Lukács Eszter, 12.B – Böck Noémi, 12.C – Curkó Árpád, 12.D – Both Csaba, 12.E – Birta Nándor, Miklós Stefánia). Videóösszefoglalót itt láthatsz!
29: Te Deumot tartottunk a Márton Áron Gimnázium 5 végzős osztályának. Életpályamodellek volt a témánk, a Beteszda fürdőnél tett gyógyításból kiindulva. A mindenkori "Földön fekvő" körüli életszemléletek: A "Nincs rád elég időm", a "Gyúródók", az "Okoskodó Kötekedők", a "Lazán Fürdőzők". És a "Figyelmes"... Utána szép műsorral búcsúztattuk a végzősöket.
25: Csángóföldön. A mostani útnak tizenöten vágtunk neki. A ragyogó jó időben először Klézsére értünk, ahol Botezatu Viktória hagyományőrző-oktató fogadott bennünket a saját házában kialakított oktatási helyszínen. Klézsén, a moldvai magyar oktatási program történetének meghatározó helyszínén, az Istoc házaspár vendégszeretetét élveztük. Klézséről a keleti végekre vettük az irányt, esti szállásunk helyszínét, Lábnyikot és Magyarfalut látogattuk meg. Az éjszakát Lábnyikban töltöttük. Vasárnap "innapra" vártak bennünket, Külsőrekecsinbe a búcsú napján érkeztünk. Színes forgatag fogadott minket és kedves vendéglátók. Öröm volt találkozni utunkon diákjainkkal és szüleikkel! Képeket itt találsz!
23: A legnépesebb évfolyam, a húsz évvel ezelőtt végzett tíz osztály véndiákjai találkoztak pénteken a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban. Egyébként Somlyón kezdtük, szentmisével: "Korrektség - szolgaság - barátság." Utána jöttek az ünnepségek. Az látható. Videóösszefoglalót itt láthatsz!
20: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal Endrédy Vendel (1895-1981) zirci apát hitét, tanári munkálkodását, börtönéletét és száműzetését ismertettük. Képeket életéből itt láthatsz!
17: Tarka, táncos kedvű forgataggá vált vasárnap a szejkefürdői rét a negyvennyolcadik alkalommal megrendezett Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon. A sokszínűség jegyében zajlott rendezvény gálaműsorán napsugarak koronázták meg az országban élő kisebbségektől virágzó tömeget. A csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közössége (Ferencz Gabriella vezetésével) is nagy sikert aratott! Videóösszefoglalót itt láthatsz!
16: Péntek délelőtt csengettyűszóval vonultak be a tízéves, a harminc és harmincöt éves érettségi találkozón résztvevő véndiákok a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumba. Az iskola jelenlegi diákjai zenés-verses műsorral köszöntötték őket a díszteremben. A 10 évesek találkozóját a kegytemplomban kezdtük, szentmisével, a téma: Két otthon közt. Videóösszefoglalót itt láthatsz!
7: Összeállítottuk a Krisztus világa havilap májusi számát! Szőnyi Zsuzsa és Csontváry, elmélkedések és játék, mese és körkép az édesanyákról, versek és zarándoklatfelhívás... Itt megtekintheted!
2: Május 1-4 közt a Lakiteleki Népfőiskolán Lezsák Sándor vendége volt a szovátai Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, melyet a Boldogasszony Iskolanővérek vezetnek (Vera nővér és Czakó Gabriella). Nagy élmény volt Lezsák Sándorral újra találkozni, hallgatni őt, áttekinteni népfőiskolai programját a Kárpát-medencében! A tartalmas kórustábort előadások és játékok, uszoda és majális színesítették. Elmélkedtünk Kodályról mint emberről is (Sárközi S.). A tábort szentmisével zártuk, és könnycseppekkel... Kép- és hírösszefoglalót itt találsz!

2014. április

28: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal boldog Salkaházi Sára (1899-1944) szociális testvér hitét, munkálkodását és vértanúságát ismertetjük. Képeket itt találsz!
26: Pedro Aguado piarista generális április 2-tól 16-ig a piarista rend magyar és romániai tartományába látogatott, hogy megismerje a piarista szerzetes közösségek, iskolák és a világi munkatársaik jelenlegi életét. Útján Labancz Zsolt tartományfőnök és Mateusz Pindelski generálisi asszisztens kísérte végig, ill. Erdélybe Ruppert József exasszisztens. Az MTVA közel félórás filmet forgatott az eseményről, amelyet április 26-án a Duna TV: Isten kezében c. műsorában láthattunk. A teljes film az alábbi linken megtekinthető (679.rész): http://www.mediaklikk.hu/musor/isten-kezeben/! Videóösszefoglalót tehát itt láthatsz!
17: A nagyhéten elkelt a somlyói kegytemplomban a piarista gyóntatási segítség. Hívek százai, ezrei... Közben egy szép nagycsütörtöki esti liturgia Erik testvér vezetésével... Videóösszefoglalót itt láthatsz!
16: Hogyan élték meg gyerekkorukban, szülőföldjükön a húsvétot? - ebben a témakörben emlékeztek Pedro Aguado legfőbb piarista elöljáró (Baszkföld) Mateusz Pindelski generálisi asszisztens (Lengyelország), Labancz Zsolt magyarországi tartományfőnök és Ruppert József romániai delegátus atya - Ferencz Kornélia: Vendégeim voltak c. műsorában.
14: A generális atya kánoni vizitációja során ellátogatott a Romániai Rendtartományba. Elkísérték Labancz Zsolt magyarországi tartományfőnök, Mateusz Pindelski generálisi asszisztens és Ruppert József romániai delegátus. Csíkszeredába is elutaztak, a Piarista Tanulmányi Ház vizitálására. Azokat a helyszíneket akartam megmutatni, ahol piarista munkát végzünk. Nagyhétfőn reggel a csíksomlyói kegytemplomban miséztünk, majd beszélgettünk Erik és Mihály ferences atyákkal. Utána meglátogattuk a Somlyói Szent István Gyermekotthont, ahol az igazgatónő fogadott bennünket. 11 órakor Ferencz Kornélia várt bennünket az erdélyi Mária Rádió Csíksomlyói Stúdiójában. Ellátogattunk Tamás József segédpüspökhöz, valamint Darvas-Kozma József espereshez a Szent Kereszt Főplébániára. Délután a Csángó Továbbtanulók Közössége nevében Ferencz Gabriella vezetőnő fogadott bennünket. A 2 gimnáziumot már csak kívülről tudtuk megtekinteni, idő hiányában. Jól esett megerősítő szavakat hallani rendünk vezetőitől a további csíki-székelyföldi munkához! Néhány képet itt láthasz!
13: "Isten teremtett világának szépsége és védelme" témakörben álmodták meg és vitelezték ki az április 11–13. között zajló cserkész lelkinapokat Csíkszeredában. Több mint 180 cserkész gyűlt össze a Segítő Mária Gimnázium Kollégiumában, változatos programokra... Beszámolót itt olvashatsz!
12: Ifi-lelkinap zajlott Gyergyóremetén, énekekkel, csoportmunkával (Ítéleteink és előítéleteink), szentmisével, jókedvű és elmélyült együttléttel. Nem feledjük egymást! Videót Gyergyóremetéről itt láthatsz!
11: Megjelent a Krisztus világa áprilisi száma. A tartalomból: Húsvéti ötletek otthonra címen színes, kreatív ötletekkel szolgál Balázs Tünde. Tavaszi nagytakarításban – ami húsvéti készületünk is, Janikovszky Évát idézi Dimén Erika. Az oroszlán és az egér – címmel a gyermekvilág szórakoztatását szolgálja Lőrincz Éva Katalin. A Keresztrejtvény üzenete segít az önvizsgálatban. Simpf János: Húsvéti ének c. verse pedig lelkünknek üdeséget ad. Id. Imets László művész Keresztút című 15 festménye ékesíti a lapot. Itt lapozhatod!
10: Iskola másként - a Piarista Tanulmányi Házban Pilinszky János és Simone Weil gondolataival tűnődtünk Isten-ember-keresésről és Isten-ember-szeretetről csütörtök és péntek délelőtt... Videót Pilinszkyről itt láthatsz!
9: Nagyhétre készülve lelki-délutánt tartottunk a csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közösségében (vagyis a csángó bentlakásban). Délutáni szentgyónási alkalom, majd keresztút a közelben levő Szent Ágoston Plébániatemplom körül (ahová szentmisére járnak vasárnaponként). Ének, egyéni imák, egy-egy szál virág... Nemcsak mi, felnőttek vettük komolyan... Képeket itt láthatsz!
8: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal gróf Esterházy Jánosnak, a 20. század legnagyobb felvidéki magyar politikusának hitét, munkálkodását és vértanúságát ismertettük. Képeket itt láthatsz!
7: Az Iskola másként - héten a bentlakásokban is másként zaljik az élet... Tojást festve, képeslapokat készítve, focizva, facebook-ozva...
6: Jól esett összefutni a választás napján a Lazarus Házban a Szovátáról érkező iskolanővérekkel, akik idejöttek szavazni!
5: Három faluba tettünk kirándulást tanárok-nevelők Ferencz Gabriella szervezésében: a moldvai Gajdárba és Pusztinába, valamint a gyimesi Kostelekbe. Az áprilisi időjárás huncut volt velünk: napsütéses Csíkból indultunk, esős Moldvába érkeztünk, Kostelek felé már óriási pelyhekben hullt a hó, s aztán a behavazott Gyimeseken jöttünk, vissza a napos Csíkszeredába. Nagy megbecsüléssel fogadtak,ahogy mi is igyekeztünk megtisztelni családlátogatásainkon a szülőket, falustársaikat. Diákjaink most vendéglátóink voltak: szorongva kissé, de felnőttesen fogadva, készségesen, a kedvünket keresve... Előzőleg sütve-főzve, lakást csinosítva, közben szekeret szerezve, halottat siratva, szavalóversenyről érkezve... Emberi melegséget adva, s – remélem – emberi melegséget kapva. Képeket itt láthatsz!

2014. március

20: Kéthetenként ifjúsági misét tartunk a ház kápolnájában, a patakon túli bentlakás diákjainak kérésére, ímmár második hónapja. A gitáros fiúk Csíkbánkfalváról jönnek, a diákok Gyergyócsomafalváról, a Gyimesekből, Tusnádról és más falvakból, akik a Kájoniban, Venczelben, MÁG-ban tanulnak. Itt meg imádkozunk, éneklünk, beszélgetünk, kacagunk alkalmas és alkalmatlan időkben... Képeket itt találsz!
18: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal boldog Apor Vilmos vértanú püspök hitét, életét, munkálkodását és vértanúságát ismertetjük, két részben. A Miért hiszek-műsor keddenként 16 órától hallható. Képeket Apor Vilmos életéből találsz!
15: Március 15! „A saját történelmünk arra tanít minket, hogy a sorsunk könyvét, ha kell, munkával, szorgalommal, ha kell, bátorsággal és vérrel, de mindig magunknak kell írnunk. Megtanultuk, hogy ha a szabadságot idegen hozza, el is viszi” – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök. Itt megtekinthető!
14: Újbuda Önkormányzata március 14-én a Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezett ünnepségen emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Ezen az eseményen osztották ki a kerület legrangosabb társadalmi elismeréseit is. A városrész fejlődéséért, az ott élők életkörülményeinek javításáért és maradandó értékek teremtéséért adható Pro Urbe díjat a polgármester Kállay Emil piarista atyának adta át, aki a szentimrevárosi közösségért végzett több évtizedes munkája elismeréseként vehette azt át. Beszámolót és képeket itt láthatsz!
11: Új sorozatunk a Mária Rádióban hetenként: Miért hiszek? Az adásban keresztény közéleti személyiségek életét ismertetjük, zenével tarkítva. A harmadik adásban gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter életét, tevékenységeit ismertettük. A Miért hiszek? műsor keddenként 16 órától hallható. Képeket a miniszter életéből és alkotásairól itt találsz!
7: Összeállt a Krisztus világa 2014. márciusi száma. Nagyböjti gondolatok és magyar feltalálók, Mészöly Géza festészete és Anselm Grün, Ferenc pápa és Reményik Sándor... Itt elolvashatod!
5: Hamvazószerda... Délutáni szentgyónással és esti szentmisével (a Szent Ágoston Plébániatemplomban) készültünk a nagyböjtre.
2: A hónap első szombatján ünnepélyes Mária-köszöntőt és gyertyás körmenetet tartottunk a csíksomlyói kegyhelyen. Sok gyónó, megtérő, buzgó imádságok, majd egy kis együttlét a ferences testvérekkel... Videóösszefoglalót itt láthatsz!
1: Farkas Ibolya szociális testvér szervezésében farsangbúcsúztatót tartottunk a házban. Jelmezek, palacsinta, énekek, jó együttlét...

2014. február

24: 2014. február 21-23. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében került megrendezésre a „Papi hivatások nyomában” elnevezésű országos hittanverseny. Témája a katolikus megújulást szolgáló szerzetesek (a jezsuiták és a piaristák) élete, működése. Az ország tíz római katolikus középiskolájából érkezett résztvevők mérték össze tudásukat. A versenyt a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum fiataljai nyerték, II. helyen végzett a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum csapata: Böjte Csongor, Tompos Renáta, Bartó Tímea (felkészítő pedagógus: Erdélyi Imre). Beszámolót és képeket itt láthatsz!
11: A betegekért, az őket ápolókért és az orvosokért is imádkoztunk azon az ünnepi szentmisén, amelyet a Betegek Világnapja alkalmából tartottak a csíksomlyói kegytemplomban. Sok gyónót fogadtunk... Közben az éjjel elhunyt Ambrus ferences testvérért is imádkoztunk... VIDEÓÖSSZEFOGLALÓT ITT LÁTHATSZ!
6: Összeállt a Krisztus Világa havi folyóirat februári száma (főszerkesztő: Darvas-Kozma József, szerkesztők Balázs Tünde és Sárközi Sándor)! Előtérben a pálosok, no meg egy kis művészet (Munkácsy Mihály), mese, elmélkedés, keresztrejtvény, humor... A Szemle itt olvasható!
4: Új sorozatunk a Mária Rádióban hetenként: Miért hiszek? Az adásban keresztény közéleti személyiségek életét ismertetjük, zenével tarkítva. Segédeszköz Földesi Margit és Szerencsés Károly 2011-ben kiadott kötete: Keresztény közéleti személyiségek a 20. században. A második adásban gróf Mikes János püspök életét, tevékenységeit ismertettük. A műsor keddenként 16 órától hallható. Képeket itt találsz!
2: Szerzetestalálkozó a Szociális Testvéreknél Csíkszeredában. II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a szerzetesek világnapjává február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A Szociális Testvérek az ünnepre együttlétet szerveztek a környék szerzetesei számára, hogy együtt adjanak hálát Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért. A találkozó beszélgetéssel, adorációval, közös játékkal, Tamás József püspök atya szentmiséjével, Ilyés Zsolt atya előadásával és ebéddel volt egybekötve.
1: Interjú Marius Diaconescuval: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya (4. rész) – Ne feledjük, hogy a mai románok elsősorban a televízióból és a filmekből szerzik történelmi ismereteiket. – A filmek, az úgynevezett „nemzeti eposz”, melyet jól meghatározott céllal alkottak a kommunizmus idejében, körülbelül 1971 után (Ceau­şescu híres téziseit követően) keletkeztek, akkor készítettek filmet Nagy István­ról is (Ştefan cel Mare). Tör­ténelmi film­jeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz. Sajnos. – De ezeket ma is újra meg újra vetítik. – Hát e filmek alapján jöttek létre bizonyos személyiségek: rendezők, színészek... Az interjút itt olvashatod!

2014. január

31: A hónap utolsó napján került sor a MÁG XII. osztályosainak nagykorúsítási ünnepségére. Az öt végzős osztály tanulóit az iskola dísztermében Varga László igazgató és Juhász-András Réka aligazgató köszöntötték, majd az osztálytermekben a XI. osztályok tanulói ünnepi műsorral várták. Az ünnepség végén feltűzték a nagykorúságot jelző színes szalagot. Híradást és képeket itt találsz!
29: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek és olvastak fel (Bencze Tiborral és Csíki Szabolccsal) Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa c. művéből. Közben Kobzos Kiss Tamás és együttese előadásában Csokonai-verseket hallgathattak meg eredeti dallamokban. Itt meghallgathatod!
28: Új sorozat indult Ferencz Kornélia kérésére a Mária Rádióban: Miért hiszek? - keresztény közéleti személyiségek a 20. században címmel. Az első adásban boldog Meszlényi Zoltán életét, vértanúságát ismertettük. Az adások keddenként 16 órától hallhatóak. Képeket itt találsz!
25: Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára. Az interjú 3. része. Itt olvashatod!
26: Pálos kolostoralapítás Hargitafürdőn. A Székelyföldön közel kétszázharminc év után újra letelepedő „fehér testvérek” szerzetesházára (a korábbi paplakra) Jakubinyi György érsek a jó Isten áldását kérte, ezt követően pedig átvonultunk a Szent István fatemplomba, ahol kezdetét vette az ünnepi szertartás. A sok helybeli és idelátogató hívő mellett a környékbeli szerzetesek is eljöttünk, hogy együtt imádkozzunk a fehér barátokkal... Képeket és beszámolót itt találsz!
18: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya – Interjú Marius Diaconescuval, a bukaresti egyetem tanárával, 2. rész. "- Ismét azzal vádolhatnak bennünket – mint némely olvasók a História folyóirat weboldalán, minekutána megjelent az ön tanulmánya Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeş) –, hogy hazafiatlanok vagyunk, ami­kor ilyeneket mondunk. – A hazafiasságot nem hazugsággal mérik. Annyit mondhatok önnek, hogy egyre több olyan történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és aki sokkal jobban szereti hazáját, mint azok, akik nagy hazafinak tartják magukat, és kitüntetéseket szereznek a sajtó ilyen-olyan ütközeteiben vagy máshol..." Itt olvashatod!
11: Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. – Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk. – Húsznál is több év eltelte után? – Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek. – Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik? – Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el. Itt olvashatod a cikket!
9: A Csíkszeredai Csángó Bentlakás és a Székely Károly Szakközépiskola bentlakásának házszentelése történt délután. Rendbetett és megszentelt szobák, gyertyák, ének... "Ó szép Jézus, ez új esztendőben, légy híveiddel..."
8: Megszerkesztettük a Krisztus világa januári számát: játékos ismerkedés szentekkel, Önszeretet, Benczúr Gyula történelmi festményei, betegség-egészség, Erdei iskolás mese... Itt lapozhatod!
5: Húsz éve hunyt el Antall József - Jelenits István visszaemlékezése. Itt olvashatod!

A lap elejére