Piarista Tanulmányi Ház, Csíkszereda

Barátok > Olvasó

Négy bekezdés - a megszentelt életről

Tulajdonképpen képtelenség, mint egy négyszögletű, de kerek erdő. Lemondásokban élni - a jóléti(utánzatú) világban? Önzetlenségekben élni - a napi betevőért vagy napi csillogásokért magára figyelő, számítóvá váló világban? Rendi és vallási múltat értékesnek tartani - amikor a "szép új világban" a NEW a trendi? Istenre mutatni - amikor Ő (no meg egyháza) látszik a fő ellenségnek (Voltaire-től Nietzschén és Freudon át R. Dawkinsig és St. Hawkingig), a modern törekvések, toleranciák, szabadságigények fő ellenségének? Egyszóval a megszentelt élet képtelenségnek tűnik, esetleg kuriózumnak Európa nagy részében. Ennek ellenére mégis működik. Csíktól Budapesten át Londonig.

Több sarka van a megszentelt életnek, amint a négyszögletű kerek erdőnek is. Egyik sarka a közösségi élet szeretete. Másik sarka az imádság, a liturgia szeretete. Harmadik sarka a mások iránti szolgálat szeretete (ápolásban, tanításban, gondoskodásokban). Ez meglehetősen izzasztó, verejtékes tevékenység. Negyedik sarka, ami mégis kerekké teszi az egészet, a fogadalmak általi Isten-szeretet: őneki adva (nagyrészt) érzelmi világunkat, pénzünket, döntéseink jogát... Ez aztán még nehezebb. Nem is egyszerű a négy, illetve a negyedik sarokkal kerek erdőt varázsolni! Pedig mégiscsak működik.


S aki bármelyik sarkán át is lép be az erdőbe, elvarázsolódik. Elbűvöli ennek az erdőnek a világa. Minden gyengeségek, korlátoltságok és visszaélések ellenére - a nagyszerűsége. Elbűvöli az erdőt átjáró Szél fuvallata, arcot simogató, gyógyító gyengédsége, ágakat tördelő zúgása, ereje. Persze "a szél ott fúj, ahol akar." Ebben az erdőben azonban nagyon szeretne!


Én a harmadik sarkot szerettem meg igazán. Ezáltal is Tőle megszenteltté válik az élet, remélem. Sűrűn eljárok persze a második sarokhoz is. Amikor pedig bajba jutok, szaladok kiabálva a negyedik sarokhoz. Mert az első távol van... S tudom, hogy nemcsak én varázsolódtam el, hanem azok is, akikhez (fogadalmak nélkül) az erdő Szele eljut. Akik részesülnek benne. Sokszor úgy tapasztalom, kissé bolondok vagyunk. A világ bolondjai, Isten bolondjai. A kettő persze nem ugyanaz! ...


2015

Az "én" Kalazanciusom

Először kecskeméti tanár koromban jártam szülőhelyén, Peralta de la Sal-ban, autóbuszos rendi kirándulással. Este érkeztünk oda. Következett a nagyszabású vendéglátás, de ezt kihagytam. Kiültem a kisváros (fő)terére, egy nagy lombú fa alá, a padra. Szellőzködő-hűsölő emberek jöttek-mentek, beszélgettek, kóbor macskák kergetőztek. Én meg egyszerűen boldog voltam, hogy itt vagyok, az ő egykori kovácsműhelyük közelében, kergetőző nagytestvérei és erélyesen ki-kiszóló, vacsorára hívó édesanyjuk, donna Maria erőterében...


Egy más alkalommal aragón-katalán földre repültünk, végigjárva fiatal (papi) életének állomásait falvak, városok és hegyek közt. Ekkor már alaposan, sokat tanulmányoztam életrajzát-leveleit. És a legendáktól mentes Kalazancius sokkal jobban vonzott, mint a kegyes jámborsággal kiszínezett; egyfajta néma beszélgetőtársammá lett. Nagyon figyeltem. Egykori iskolái, egyetemek, no meg az Újvilágból mérhetetlenül felaranyozott, káprázatos (püspöki) templomok. Püspöki titkár volt, jó kilátásokkal... Ezt hagyta majd ott. Ez nem bódította el. Akkor Mosonmagyaróváron tanítottam, veszekedtem, építkeztem...


Rómában a spanyol polgárháború piarista vértanúinak boldoggá-avatásán vettünk részt, szegedi tanártársakkal, a Sík Sándor Szakkollégium diákjaival... Szent Péter tér: "Flow!" Egyik délután néhányan elmentünk a Tiberis túloldalán fekvő, egykori szegénynegyedbe, a Santa Dorothea templomhoz. Ez nem flow, ez maga az átlagos egyszerűség. És mégis, bepillantva a szűkös sekrestyébe - úgy volt, hogy "fölöttem csattog, ver a szívem..." Innen indult el minden… Brandini atyának segédkezve itt tanított olykor, vasárnaponként Colonna bíboros palotájából kijárva, sok-sok bambinót, de a HVCs-ből is (Helyi Vagány Csávók) került ide néhány, bizonyára. A bíborosi palotát nem láttuk. Kalazancius is elhagyta, bár hálásan. S a selyemreverendát lecserélte, normálisra. Megfér azon egy-két folt. Csak ne akarj ezután palotákban járni... Égő. Meg hát mit keresnél ott??


Kecskeméten, a templomunk sekrestyefolyosóján levő falikutat Ferenc sekrestyésünk néhány éve elnevezte Kalazancius-forrásnak. Elámultam... Valahogy így csörgedez bennem is, és búvópatakként újra meg újra felszínre kerül, önkontrollként és 59 évesen is lelkesítő normaként, éltető vízként az ő (sokat tanulmányozott) egyénisége, életstílusa. Megszerettem. Figyelem...


2013

Piaristaként Somlyó erőterében

Cinkék röpködnek a ház előtti bokrokon, szól a déli harangszó, le-föl járok házunk előtt. Piaristaként a ferences Somlyó közelében. Jól megférünk, immár 6 éve. Asztrik, Anaklét, Arthur, Ambrus, hogy csak az ABC elejét említsem… Szerzetes a szerzetesek közt. Már rendalapítónk, Kalazancius nagyra becsülte Franciscust, többször elzarándokolt Assisibe, a szegénység radikális szeretetét tőle tanulta. A gyerekek szeretetét pedig még otthonról, a katalán Peraltából, a nyolcgyerekes családból hozta magával. Országot váltott, de szívet nem.


Minden papnak dobog a szíve, amikor először mutat be szentmisét a kegytemplomban. De ez csak a szokásos megilletődés. Igazából a hívek áhítata fogott meg. Elsőszombati liturgiák, térdeplések a kopott kövön a rózsafüzér alatt, tömegek kitartó zarándoklatai, buzgó énekei. Közben gyóntatok hátul, nem sokat beszélve, de komolyan véve a gyónót és gyónását, és Azt is, aki adja a feloldozást. Pedagógusokat Szentgyörgyből, asszonyokat-férfiakat Hidegségből, idegenbe készülő édesanyát, patrulokat és munkanélkülieket, fiatalok szenvedélyeit és gyermekek elmosolyodását. Jóllehet otthon is templomjárók, de ide húzódnak hónapról-hónapra. Számukra nem üres szólam, hogy "Mária köténye védőn takarja be" őket és közeli-távoli szeretteiket. Elégtételül sokszor azt kérem tőlük, hogy az összegyűlt zarándokokért ajánljanak fel egy-egy tizedet...


Nem szeretek mások előtt jámborkodni, pedig erről szól papi életem. Jól esik észrevétlenül hátul meghúzódni, vámosként, letérdelni futballgörcsös lábaimmal, szolidárisan együttimádkozni, családomért, régi és újabb diákjaimért, a tőlem segítséget kérőkért, az általam esketett párokért... Aztán a gyertyás körmenet alatt - végre járhatunk! - nem pletykákat megosztani, nemcsak elérzékenyülni a kígyózó meneten, hanem énekelni a kihajoló kórházi betegekért, zarándoktársakért. Aztán, kissé összerogyva, szusszanás a ferences ebédlőben. Velük.


A Mária Rádió Csíksomlyói Stúdiójának műsoraihoz Ferencz Kornélia hívott. A magyartanárt hívta. Kedvenc szépirodalmi olvasmányainkról, klasszikusokról és modernekről beszélgetünk-felolvasunk. Szívet megmozgató írások Kosztolányitól, Móra Ferenctől, Fekete Istvántól, Goldingtól, Tolsztojtól, Wass Alberttől, a Gulág-irodalomból... Közben a zeneirodalom gyöngyszemei... A piarista "pietas" (vallásosság) mellett a piarista "litterae" (tudománytisztelet) is szót kaphat. A kultúra megbecsülése, egy imádságos rádió keretein belül. Napokig tartó készülődések a délelőtti gimnáziumi órák után, hozzáolvasások, zenekeresések. Nem gondoltam, hogy egyszer "egész népemet fogom", persze középiskolás fokon, tanítani. "Írástudói" kötelesség, és boldogság... Hívnak magukkal a falvakba is, imádkozás-felvételekre, de délutánonként más a dolgom. Korrepetálások...


A Csaba testvér által létrehozott Szent István Otthonba én kopogtattam, a megalakulás heteiben. Tárt ajtókkal fogadott az igazgatónő. Azóta délutáni-esti tantárgyi segítések, lelki beszélgetések bentlakókkal, nevelőkkel... Van diák, akivel a szorzótáblát gyakoroltuk, van akivel olimpiászra, érettségire készülünk, de sokan nem is igénylik a tanári segítséget. Megyek végig, köszöngetve, a fiúk folyosóján, majd a lányokén. Sok üresjárat. És furcsa helyzetek... (Pedig hozzászoktam a kamaszvilághoz korábbi évtizedeimben Kecskeméten, Szegeden, Mosonmagyaróvárt.) Mosolyok és óvatosságok, depressziók és önérzetességek, sár a múltban és jelenben, kiszolgáltatottságok, kötelező hálák... Rólam valójában mit gondolnak? Csütörtökönként mennek kötelezően a kegytemplomba, az esti misére.


Itt is esteledik. A szomszéd a hullott gyümölcsöt szedi. Szúnyogok, bogarak... Kutyus (azt hiszem) boldog, hisz együtt lehetünk, no meg a kapott csont sem akármi. Sokszor gyanakodtam, hogy csak érdekből "szeret-e"? Azt hiszem, akkor elkergetném... Csíksomlyó erőterében élek, de piarista szerzetesként. Gyónva és gyóntatva, tanítva és tanulva, mellékszereplőként, figyelmetlenségek és ragaszkodások közt. Szolgálva, de nem szolgaként. Könnyes boldogságban.


2013

Nyári kaszálás közben

Fenem a kaszát... Úgy havonta körbe kell kaszálni a házat, a kertet. Idelátszik a Kissomlyó hegye, hisz a csíksomlyói kegytemplom közelében élünk... Búcsúsok és zarándokok közt gyóntatva, mint szombaton is, besegítve a ferences testvéreknek. Hallik az esti harangszó a szeredai főplébániáról. Sok hála érkezik az ottani hívektől, a szemükből, a misézések és gyóntatások alkalmával...


Jó magas a fű. Kétszeresére bővül szeptembertől a Csaba testvér-féle Középiskolai Gyermekotthon. Idén is megyek korrepetálni hozzájuk, délutánonként. Emil atya pedig majd filmeket vetít. Többüknél voltam a falujukban nyáron. Vannak sorsok... A Moldvai Csángó Bentlakás nyáron nem jelentkezett. Ősztől ott is folytatódik a lelkipásztorkodás.


A munkások mára hazamentek a Márton Áron Gimnázium felújításáról, egymás után fordulnak ki autóik. A diákok bentlakását elköltöztették a felújítás miatt, ide negyedóra járásnyira. Valószínűleg lőttek ezzel az esti programjainknak, az este beköszönő diákok jórészének. De majd át-átjárunk hozzájuk. Maradnak napközben a lyukasórák (az van bőven ebben a 700 fős iskolában, és a Segítő Máriások is bejönnek), no meg az iskolai hittanórai besegítések. Idén is etikaoktatás a tizenkettedikeseknek, közösen Katalinnal, a hittanárnővel. Elég nehéz lesz a diákoknak megközelíteni a házunkat az építkezés és a sár miatt. Szerencsére a vízelvezető árkokkal meg a feljáró falépcsővel is a dombon, a ház felé már elkészültünk. András, a szomszéd sokat segített. No, követ fogtam.


Megfőtt közben a lebbencs, várom, hogy hűljön. Kissé remeteélet ez így nyáron, de nagyon jó. Sok csendes imával, nagyokat sétálva... Sokat tűnődve-gondolkodva mindenfélén. És van idő még egy kis tudományos munkára is. Az Etikához minden jól jön: történelem, genetika, néprajz, medicina, filozófia... Meg önkritika. Az újságcikkek jó része szerencsére már összeállt, a héten leadom... Emil pénteken érkezik Pestről, akkor halászlevet fogok főzni... Tücsökcirpelés, szúnyogkörítéssel...


Sok diák benézett a házba a nyáron... Lesz, aki folytatja munkánkat? Nem szeretem a nagyszájú, "magyarmentő" hangokat. Sem az önreklámozókat, a tülkölőket. Az itteniek jó része sem szereti. Élet, együttélés köztük, velük. Szerzetes-pap-tanárként. Nagy alázatosságban, de kihúzott derékkal. Vagyis ha sikerül, mert majd leszakad a derekam. Letisztogatom a kaszát...


2010

Betániák

A Jeruzsálem közelében fekvő kis faluba, Betániába Jézus többször is betért, néhány tanítványával. Megpihenni. Két nővér lakott ott, Mária és Márta, testvérükkel, Lázárral, akit Jézus barátjának is elfogadott. Egyszerű épület, néhány helyiség, tisztára sepert padló. Árnyat és jóindulatot nyújtó.


Életemben, amelyben voltam néha irgalmas szamaritánus, de voltam "rabló" és erőszaktevő, máskor meg földön fekvő kifosztott ember, szóval életemben kétszer valósult meg Betánia.


Az egyik Kárpátalján, egy Ungvár alatti kis faluban, Homokon. Oroszul Holmok. Nekik mindegy, ugyanaz. Kisegíteni jártam oda a 90-es években, a környék falvaiban lelkipásztorkodni karácsonykor és húsvétkor. Először egy jómódú család fogadott be, utána pedig két igen szegény nővér. Lizike (Lizavéta) szatmári irgalmas nővér volt, pirospozsgás arcú és jólelkű. Testvérével, Jolikával lakott együtt, aki háromgyermekes özvegyasszony volt, hajlott hátú, lába csupa seb az ütődésektől. Mert rosszul látott. Kis konyhamélyedés, ablak nélkül, fatüzelésű kályhán fazékban forrt a meleg víz. Főztek, mostak rám, érdemem fölött tisztelt papra, titokban lemosták sáros trabantomat, és még egy kis pohárka vizes konyak volt esténként asztalomon. Oroszfajta. Mindketten meghaltak már. Repedezett házuk, egérjárta szobáik az én otthonom, Betániám is volt. Tíz éven át. Be-betértem. Nem éltem vissza vele.


A másik "Betániában" is két nővér lakik, Vera (fiútestvérét még tanítottam is kecskeméti iskolánkban) és Gabriella. Másfajta Betánia ez, mint a kárpátaljai volt. Az menedék, ez (szellemi) műhely... Sokat betérek hozzájuk, hosszú útjaim közben, immár negyedik éve, a szovátai tornyos sarokházba. Tiszta és puhára vetett fekhely, kalács, beszélgetések. Mintha tényleg értenénk (és becsülnénk) egymás életét. Néha bekapcsolódom munkájukba. Ha nem is kórusmunkájukba, az ének-zene órákba, de magyartanárként (meg papként) sürögni-forogni az általuk (és általam is) nagyon szeretett gyermekek közé. Szombati összpróbák, Teleki-beli táborok... Két tanárember, meg egy harmadik, akik "vendégként" élnek egy idegen országban, de saját népük körében. Távol a (mostoha)hazától, és nem új otthont kunyerálva, hanem értelmes feladatokat keresve. Gyermekszíveket a Nyárád-mentén vagy Csíkban, és kultúrát, humánumot "kínálva". Nem hőzöngve. De évek óta. Megbecsültségben és lemosolygásokban. Kereslet-kínálat... Egyszerűbbnek gondoltuk...


Remélem testvérük vagyok, mint Betániában Máriának és Mártának Lázár... Várjuk, türelemmel és türelmetlenül, kissé már betegen, hogy mikor tér be újból, megpihenni és bátorító szavakat mondani a Názáreti... Közben járjuk a falvakat...


2010

Vissza