Piarista Tanulmányi Ház, Csíkszereda

Tanulmányi Ház:

Valami elmúlt és valami elindult...

Úgy tűnt, hogy a 300 éves erdélyi piarista múlt az utolsó erdélyi piarista szerzetesek kihalásával együtt véget ér Romániában. Egy esztendei előkészítő tájékozódás után a rendkormány 2007 szeptemberétől adott megbízást két piarista szerzetesnek, Sárközi Sándornak és Kállay Emilnek, hogy kezdjék el csíkszeredai életüket, egy tanulmányi házat létrehozva.


A Piarista Tanulmányi Ház egyrészt szellemi műhely, de kissé lelki menedék is, valamint szabadidős pihenőhely a betérőknek. S reméljük, hogy magjává tud válni egy olyan tágabb körű közösségnek, amely vonzónak találja a piarista karizmát. Közben közös életet alakítunk ki a "rendház-jellegű" épületben egy idős és egy középkorú piarista szerzetes, de lelkükben tele az Isten fiatalságával és a magyar nép szeretetével.


Sok jóindulatú szurkolást tapasztalunk: magyarországi piarista rendtársainktól, diákjainktól, barátainktól. Csíkszeredai tanároktól és diákoktól, papoktól és hívektől pedig befogadó bizalmat...


MONDÓKA

(interjúk, vallomások Csíkból)


KUKKANTÓ

(életképek házunkból)


LESHELYEN

(kisfilmek csoportmunkához)


OLVASÓSAROK

(beszélgetések irodalomról)




Honlapajánló:
szereda.ro, erdely.ma,
szekelyhon.ro, kronika.ro,
foter.ro, szabadsag.ro,
transindex.ro
www.katolikus.ro



Hírszemle

2022. július 16: Koszonom mindazoknak, akik figyelemmel es imaval kisertek csikszeredai piarista munkankat, mely most veget er, de folytatodik Kolozsvart. Isten aldja joakaroinkat, diakjainkat, kollegaimat, szeretett hiveimet! Viszlat Kolozsvart!
2022. április 2: A Búzamag Közösség tartotta nálunk ezévi elköteleződési napját. Maga az elköteleződési liturgia szentmisében történt. Nagy lelki élmény volt a háznak és nekik egyaránt! Honlapjuk itt!
2022. április 1: Papi emlékek. Sorozatunkban Pálfi Géza atyára emlékezünk (1941-84). Őt idézzük a Mária Rádióban, négy adásban is, péntek esténként fél 9-től. Beszámoló itt!
2022. február 21: Papi emlékek. Sorozatunk újabb visszaemlékezője Kozma Imre atya, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója (1940-). Őt idézzük a Mária Rádióban, négy adásban is, péntek esténként fél 9-től. Egy keresztút vele.
2022. február 17: Papi emlékek. Sorozatunk újabb visszaemlékezője Jelenits István piarista atya (1932-). Őt idézzük a Mária Rádióban, péntek este fél 9-től. Egy portréfilm róla.
2022. január 12: Papi emlékek. Sorozatunk újabb visszaemlékezője Olofsson Placid bencés atya (1916-2017). Őt idézzük a Mária Rádióban, két adásban is, péntek este fél 9-től. Felvétel róla.
2022. január 3: Papi emlékek. Sorozatunk újabb visszaemlékezője Nemeshegyi Péter jezsuita (1923-2020). Őt idézzük a Mária Rádióban, két adásban is, péntek este fél 9-től. Egy interjú vele.
2021. december 5: Papi emlékek. Sorozatunk újabb visszaemlékezője Apor Vilmos vértanú püspök (1892-1945). Őt idézzük a Mária Rádióban, két adásban is, péntek este fél 9-től. Szemtanúk vallanak róla. Portréfilm.
2021. november 30: Papi emlékek. Sorozatunk újabb visszaemlékezője dr. Endrédy Vendel (1895-1981) ciszter főapát. Őt idézzük a Mária Rádióban, péntek este fél 9-től. Ismertető róla itt!
2021. szeptember 20: Papi emlékek. Sorozatunk újabb visszaemlékezője dr. Erőss Alfréd (1909-50) gyulafehérvári dogmatikatanár. A háború alatt Zircre menekült, követték a teológusok is. Naplóját Lisztóczky László fedezte fel és adta ki Egerben. Ennek nagy részét ismertetjük a Mária Rádióban, kb. 10 adásban, péntek esténként fél 9-től. Itt olvashatsz róla.
2021. augusztus 5: Erdélyi rövid körútjukon Nagy Attila házfőnök és Nyeste Pál látogatták meg Csíkszeredában a Piarista Tanulmányi Házat. Nagyokat beszélgettünk, főztünk, meglátogattuk a csíksomlyói kegyhelyet, helyi híveket látogattunk meg Szécsenyben és Csíkszentimrén, akikkel lelkipásztori kapcsolatban vagyunk.
2021. július 19: Guba András vezetésével a piarista növendékek látogatták meg a csíkszeredai missziót. Nagy meleg, nagy bogrács keménylebbencs, nagy beszélgetés...
2021. július 15: Szakál Ádám tartományfőnök látogatta meg a Tanulmányi Házat, s töltött itt 2 éjszakát. A beszélgetések mellett még (kevés) alvásra is jutott idő...
2021. június 1: Új sorozatot indítunk a Mária Rádióban, Papi emlékek címmel. Orbán László gyergyóremetei plébános naplójegyzeteiből készült Daczó Katalin és Laczkó-Albert Elemér összeállításában, Találkozásra várva címmel egy szép kötet. Ebből mutatunk be részleteket Ferencz Kornéliával péntek esténként fél 9-től, Vivaldi muzsikájával fűszerezve. Az egyik könyvismertetésből.
2021. május 21: Kedves vendégem volt egykori diákunk, dr. Gőbölös Péter és felesége. A Pünkösdi búcsút az ő felvételén követhetjük végig. Itt!
2021. április 28: Erdélyi tudósok a 20. században. Két adás erejéig is egy a Székelyföld folyóiratban megjelent interjút ismertetünk a Mária Rádióban, amely Jakab Sámuel (Görgénynádas, 1931 –) talajkutatóval készült 2020 novemberében. A műsor májusban, péntek esténként fél 9-től lesz hallható. Egy interjú vele.
2021. április 16: Erdélyi tudósok a 20. században. 2 adás erejéig is egy Mirk Szidónia-Kata által készített interjút ismertetünk a Mária Rádióban, amely Pozsony Ferenc (Zabola, 1955. –) néprajzkutatóval készült 2020 áprilisában. A műsor péntek esténként fél 9-től lesz hallható. Pozsony Ferenc egy előadása.
2021. április 10: Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjait. Nagy Éva Vera Boldogasszony iskolanővér is részesült idén kitüntetésben. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjkiosztó gáláját április 10-én tartották meg a kolozsvári alsóvárosi (kétágú) református templomban. Beszámoló itt!
2021. március 28: Szép hétvégét töltöttünk Molnár Lehel rendtársammal, aki egy hónapon belül már másodszor is eljött Csíkba. A Szent Kereszt tempolom egésznapos adorációjába bekapcsolódtunk, a Szerzetesek és papok zsolozsmájába. Majd az Angyalkás templomban a virágvasárnap előesti szentmisébe is. Otthon aztán nagyot beszélgettünk, jövőt terveztünk, jelent értékeltünk. Sándorfőzte csirkepaprikás enyhítette étvágyunkat... A ház honlapja.
2021. március 9: Erdélyi tudósok a 20. században. 2 adás erejéig is Gazda Klára (Zalán, 1944. –) muzeológus, néprajzkutató, egyetemi oktató gondolatait ismertetjük a Mária Rádióban. A műsor péntek esténként fél 9-től lesz hallható. Rövid képösszefoglaló.
2021. február 22: Erdélyi tudósok a 20. században. 2 adás erejéig is Szilágyi N. Sándor (Újfegyvernek, 1948 – ) erdélyi magyar nyelvtudományi szakíró, szerkesztő, publicista, egyetemi tanár gondolatait ismertetjük a Mária Rádióban. A műsor péntek esténként fél 9-től lesz hallható. Egy rövidfilm róla.
2021. február 18: Gyulafehérvárról jöttek látogatók Tódor Attila spirituális és Farkas Ervin prefektus vezetésével. A Hivatások nyomában projektnapra készülve a piarista múltról és jelenről beszélgettünk, amiből egy 5 perces filmet készítettek. Itt!
2021. január 27: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában Ferencz Kornéliával egy, Marosi Ildikó irodalomtörténésszel készített interjút ismertetünk, 2 részben, sok muzsikával színezve. A műsor péntek este fél 9-től lesz hallható. Rövid interjú vele.
2020. december 21: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában Ferencz Kornéliával egy, Dr. Veress István agrármérnökkel (1909-2007) készített interjút ismertetünk, sok muzsikával színezve. A műsor péntek este fél 9-től lesz hallható, az új évben. Itt olvashatsz róla.
2020. december 20: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában Ferencz Kornéliával egy, Dr. Szép Sándor vegyészmérnökkel, a Sapientia professzorával készített interjút ismertetünk, 2 részben, sok muzsikával színezve. A műsor péntekenként, este fél 9-től lesz hallható. Itt olvashatsz róla.
2020. november 17: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában Ferencz Kornéliával egy Dr. Molnár Szabolcs egyetemi tanár irodalomtörténésszel készített interjút ismertetünk, 2 részben, sok muzsikával színezve. A műsor majd péntekenként, este fél 9-től lesz hallható. Beszámoló itt!
2020. november 16: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában egy id. Haáz Sándor néprajzkutatóval készített interjút ismertetünk, sok muzsikával színezve. A műsor majd pénteken, este fél 9-től lesz hallható. Beszámoló itt!
2020. október 6: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában egy Dr. Ferencz László nyugalmazott egyetemi tanár belgyógyásszal készített interjút ismertetünk, 2 részben, sok muzsikával színezve. A műsor majd pénteken, este fél 9-től lesz hallható. A belgyógyászati diagnosztika kézikönyve (I-IV kötet). Könyvismertetés.
2020. október 5: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában egy Nagy Olga néprajzkutatóval (Nagyernye, 1921. – Sepsiszentgyörgy, 2006.) készített interjút ismertetünk, 2 részben, sok muzsikával színezve. A műsor pénteken, este fél 9-től lesz hallható. Rövid összeállítás róla.
2020. október 1: Gyergyószentmiklós mellett Tusnádfürdőn, Székelykeresztúron, Szászrégenben – vagy akár Csíkszentgyörgyön – is olyan jelölt győzött a vasárnapi helyhatósági választáson, akinek diadala elsőre akár meglepetésnek is tűnhet. A legnagyobb siker mégis a marosvásárhelyi független jelölt fölényes győzelme, aki lezár egy húszéves, mély nyomokat hagyó korszakot. Terjedelmes infografikán láthatjuk a választás eredményeit. Itt!
2020. szeptember 18: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb adásában egy Szabó György irodalomtörténésszel (1920-2011) készített interjút ismertetünk, muzsikával színezve. A műsor pénteken, este fél 9-től lesz hallható. A Wikipédia összefoglalója itt.
2020. szeptember 17: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb két adásában egy Csetri Elek történésszel (1924-2010) készített interjút ismertetünk. A műsorok pénteken, este fél 9-től lesznek hallhatók. A wikipédiából.
2020. augusztus 21: Csak a medvekergetőket észleltem péntek hajnalban... Beszámoló itt!
2020. augusztus 4: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb augusztusi adásában egy dr. Nagy Attila marosvásárhelyi tüdőgyógyásszal készített interjút ismertetünk. A műsor szerdán, déli fél 1-től lesz hallható. Egy cikk a posztlíceumról!
2020. augusztus 3: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunk újabb augusztusi adásában egy László Attila régésszel készített interjút ismertetünk. A műsor szerdán, déli fél 1-től lesz hallható. Beszámoló itt!
2020. augusztus 2: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Wanek Ferenc geológust (szül. 1944) választottuk. A műsor szerdán, déli fél 1-től hallható. Beszámoló itt!
2020. július 14: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb két adásban Hollanda Dénes gépészmérnök, egyetemi tanárt (szül. 1939) választottuk. A műsor szerdán, déli fél 1-től hallható. Beszámoló itt!
2020. július 13: Néhány napos erdélyi túrát tettek rendtársaim, melynek célpontja Csíkszereda volt, rendtársi együttlét. Útjuk igen gazdag volt: Máriaradna, Páring hegység, Vidra-tó, Nyerges-tető, Altorjai Apor kúria, Torjai büdösbarlang, Szászföld. De együttlétünk is szívmelengető: nagy beszélgetések, neszmélyi bor és gulyásleves, közös szentmisék. Salve, Regina! Néhány képet itt találsz!
2020. május 28: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban a nemrég elhunyt kolozsvári professzort, Tövissi József földrajztudóst (1927-2015) választottuk. A műsor szerdán, déli fél 1-től hallható. Beszámoló itt!
2020. január 27: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban a nemrég elhunyt kolozsvári professzort, Gábos Zoltán részecskefizikust (1924-2018) választottuk, 2 folytatásban. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. A Kolozsvári TV megemlékezése.
2020. január 13: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Faragó József (1922-2004) néprajzkutató, író, egyetemi tanárt választottuk. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható a Mária Rádióban. Wikipédia cikke itt!
2020. január 12: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Domokos Pál Péter néprajzkutatót (1901-1992) választottuk. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható a Mária Rádióban. Egy rövidfilm róla.
2019. december 12: Két napig a házban szállt meg Szabó István rendtársunk, unokahúgával és Papp János konfráterünkkel. Szép napok voltak, jó beszélgetésekkel, finom főztekkel...
2019. november 2: Két napot Csíkszeredában töltöttek piarista jelöltjeink, Lehel atya és Nagy Csongor növendék társaságában. Igyekeztünk bemutatni a csíkszeredai-erdélyi piarista munkálkodást. Néhány képet itt találsz!
2019. október 24: A generálisi látogatásról az Érsekség honlapja is megemlékezett. Fotó és híradás: Kovács Imre. Cikk itt!
2019. október 10: "Úgy tűnik, az egész mioritikus haza egyetlen gigantikus stadionná vált." Szerző: Costel Crangan, Adevărul. A cikk fordítása itt.
2019. szeptember 30: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Péter Mihály orvos-mikrobiológust (szül. 1929-ben) választottuk. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható a Mária Rádióban. Egy összegzés róla itt!
2019. szeptember 16: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Takács Zoltán műépítészt (szül. 1936-ban) választottuk, 2 folytatásban. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. Nekrológja.
2019. augusztus 9: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Imreh István történészt (1919-2003) választottuk, aki Venczel József munkásságára emlékezett. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. Imreh István munkásságát bemutató film itt!
2019. július 16: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Benkő András muzikológust (1923-2001) választottuk. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. A Wikipédia összefoglalója itt.
2019. július 8: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban László Ferenc muzikológust (1937-2010) választottuk, 2 folytatásban. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. Egy videó-megemlékezés róla.
2019. június 10: A csíksomlyói pünkösdi búcsúra Szabó István rendtársunk vezetésével 3 család is vendége volt házunknak. Feledhetetlen napok voltak!
2019. június 3: A pápalátogatáskor két kórus énekelt: a Csíksomlyói Kegytemplom Kórusa és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúkar, vagyis Vera nővérék kórusa. Ők nálunk laktak, a Tanulmányi Házban, minden négyzetmétert kihasználva. A kísérő szülők gondoskodtak az élelemről. A kórust Vera nővér, Gabi "nővér" és Lokodi Anna vezényelte. Az énekek csodálatosan hangzottak! A végén a Milleniumi templom melletti virágpanorámánál búcsúztunk. Képeket itt láthatsz!
2019. április 21: Tartományfőnöki vizitáció volt házunkban. Szilvásy László tartományfőnök tekintette meg a csíkszeredai misszió tevékenységét: a diákok közti munkálkodást, a lelkipásztorkodást... Finom, sajátfőzésű halászlével erősítettük közben magunkat.
2019. április 13: Elköteleződési lelki napot tartott nálunk a csíkszeredai karizmatikus Búzamag Közösség, Dánél József szervezésében. Szentségimádás, tanítás, szentmise, agapé. A Szentlélek áradásában... Honlapjuk itt!
2019. április 11: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Demény Lajos történészt, a Székely Oklevéltár elindítóját választottuk, 2 folytatásban. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. Rövid összefoglaló róla.
2019. április 3: A 20. századi erdélyi tudósok c. sorozatunkban a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Kiss János Botond tudományos kutatót választottuk, 2 folytatásban. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. Egy rövidfilm róla.
2019. február 8: Új sorozatunkban, a Beszélgetések 20. századi erdélyi tudósokkal,a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Dr. Péntek János nyelvészprofesszort választottuk, 2 folytatásban. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. Itt olvashatsz róla!
2019. január 23: Új sorozatunkban, a Beszélgetések 20. századi erdélyi tudósokkal,a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Dr. Csedő Károly gyógyszerész professzort választottuk. A műsor szerdán, reggel 8 órától lesz hallható. Az MTA honlapjának adatai itt.
2019. január 22: Új sorozatunkban, a Beszélgetések 20. századi erdélyi tudósokkal,a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb adásban Toró Tibor (1931-2010) atomfizikus professzort választottuk. A műsor szerdán, reggel 8 órától hallható. Életéről és munkásságáról itt olvashatsz!
2018. december 29: Látogatók érkeztek az év végén! Nagy Attila házfőnök és Szabó István a kecskeméti házból, majd Molnár Lehel pesti házunkból. Halászlé, pityókás tokány, nagy beszélgetések! No és lekvár!
2018. december 11: Új sorozatunkban, A beszélgetések 20. századi erdélyi tudósokkal,a 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb két adásban László Gyula történészprofesszort választottuk. A műsor szerdánként, reggel 8 órától hallható. Egy rövid riportfilm vele.
2018. december 10: Moldva zuhan, a Regát sántál, Erdély szárnyal – interjú Lucian Boia történésszel. Az interjú itt olvasható!
2018. december 3: Új sorozatot indítottunk az Erdélyi Mária Rádióban: Beszélgetések 20. századi erdélyi tudósokkal címen. A 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az újabb két adásban Dr. Dóczy Pál-István belgyógyászt választottuk. A műsor szerdánként, reggel 8 órától hallható. Információk róla.
2018. november 22: Telt ház előtt mutatták be Borsodi L. László költő, irodalomtörténész legújabb prózaverskötetét a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében. A Szétszórt némaság című kötetet Ráduly Margit képzőművész illusztrálta. Fekete Vince József Attila-díjas költő beszélgetett a szerzővel. Köszöntőjében elmondta: a hiány és az emlékezés dominálja a könyv hangulatát, az alkotást akár regényként is olvashatjuk. Képek és híradás itt!
2018. november 15: Új sorozatot indítottunk az Erdélyi Mária Rádióban: Beszélgetések 20. századi erdélyi tudósokkal címen. A 2007-ben megjelent Academica Transsylvanica c. kötetből válogattunk interjúkat. Az első két adásban Egyed Ákos történészt választottuk. A műsor szerdánként, reggel 8 órától hallható. Rövid ismertetés róla és munkásságáról.
2018. november 6: A fokolár lelkiség csíkszeredai fiataljai voltak vendégei házunknak. A piarista lelkiség témában beszélgettünk, majd agapéval zártuk a találkozást. Rövid ismertetés a mozgalomról.
2018. október 15: Miért hiszek? Dr. Nagy Andrásról (1905–1982), az első csíki szülészet létrehozójáról emlékezünk meg a Mária Rádió két adásában, fia vallomása és a doktor Visszaemlékezései révén. Egy cikk róla.
2018. október 7: Befogadó ház: A csíkszeredai Búzamag Közösség vezető tagjai rendszeresen házunkban tartják imádkozó megbeszéléseiket. A közösség honlapja itt!
2018. szeptember 8: Még tanévkezdés előtt Ibolya szociális testvér szervezésében nosztalgiázó-játszó napot tartottak a nyári marosfői tábor résztvevői számára. Házunk adott helyet ennek a vidám összejövetelnek. Néhány képet itt találsz!
2018. július 18: Elkezdődött a nyári marosfői gyermektábor, Ibolya szociális testvér és segítőinek szervezésében! Képes beszámoló később...
2018. július 14: Miért hiszek? - Pálfi Géza (1941-1984). A Gyulafehérvári Kántoriskola spirituálisa, valamint a Teológia tanára a Securitate üldözésében, Denisa Bodeanu és Vencser László köteteinek tükrében. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ezekből idézünk fel részleteket Ferencz Kornéliával, négy részben! Híradást itt találsz.
2018. július 9: Kedves látogatók keresték fel a Tanulmányi Házat, Molnár Lehel rendtársam és édesanyja. Keménylebbenccsel ünnepeltük a találkozást. Aztán kettőnk közt mély beszélgetés a papi életről, miközben édesanyja a somlyói kegytemplomot kereste fel. Lehel primiciáját Segesváron ünnepeljük október 21-én! Egy rövidfilm Lehellel.
2018. június 10: Kecskeméti iskolánk 11. A osztálya autóbuszos Erdély-járó körúton vett részt, Fehérvári Gábor osztályfőnök szervezésében. Vasárnap este meglátogatták a házat. Családias szentmise a kápolnánkban, majd gulyásleves és beszélgetés az erdélyi piarista jelenlétről, a romániai tanügyről. Kedvesen búcsúztunk egymástól. Kecskeméti iskolánk honlapja itt!
2018. május 28: Miért hiszek? - Jókai Anna írónő. A Verbum Kiadó gondozásában jelent meg 2004-ben egy interjúkötet a kétszeres Kossuth-díjas írónővel. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézünk fel részleteket Ferencz Kornéliával, három részben! Portré - Részlet az Újpesti Közéleti Televízió 2013.12.06-i adásából.
2018. május 18: A pünkösdi búcsúra érkezve nálunk szállt meg egy csapat szegedi diákunk, Tőzsér Pál vezetésével. Az esti gulyásleves után a kertben tábortüzet tettünk, nagyot beszélgettünk, majd a csillagok feljöttével énekeltünk: Ó én édes Jóistenem...
2018. május 12: Ibolya szociális testvér szervezésében (és Emőke tanítónő segítségével) utó-anyáknapi összejövetelt tartottunk, melyben ajándéktárgyakat készítettek a gyermekek édesanyjuknak, de jutott idő játékra, imára és agapéra is. Néhány képet itt láthatsz!
2018. március 25: Miért hiszek? - Pitti Katalin. A Verbum Kiadó gondozásában jelent meg 2006-ban egy interjúkötet az operaénekesnővel, Égi mezőkön címmel. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézünk fel részleteket Ferencz Kornéliával, két részben! J. S. Bach - Charles Gounod: Ave Maria
2018. február 16: Miért hiszek? - Balázs Antal, a ferences Ivó testvér. A Verbum Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ben egy visszaemlékező-kötet a 2000-ben elhunyt gyergyókilyénfalvi ferences szerzetesről, Az életével beszélő ember címen. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézünk fel részleteket Ferencz Kornéliával, két részben! A csíksomlyói ferencesek honlapja itt!
2018. február 15: Úgynevezett homoktérképes vizualizációval mutatja be Csala Dénes hálózatkutató egy átlagos erdélyi hétköznapját és hétvégéjét. A hétköznap dereka három pólus – munka, net és kaja – körül mozog... Itt megnézheted!
2018. február 4: Miért hiszek? - Cseri Kálmán lelkipásztor. A Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben egy korábbi interjúkötet a budapesti pasaréti gyülekezet elhunyt lelkipásztorával, Csendes csodák címen. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézzük fel Ferencz Kornéliával két részben életét, gondolatait! Egy elmélkedése: A nyugalom forrása.
2018. február 3: Nálunk gyűltek össze a nyári táborozók, Ibolya testvér szervezésében, Évike tanítónő segítségével, hogy közösen farsanguljunk. Előző nap feldíszítettük a társalgó-termet, másnap pedig következett a maskarák bevonulása, bemutatkozása, farsangi történetük, majd a bál. Közben a konyhában is volt mit találnunk, a szülők jóvoltából. A mulatság végeztével még sokáig rendezkedtünk és tartottuk a kiértékelést. Néhány képet itt láthatsz!
2017. december 22: Miért hiszek? - Dalotti Tibor koreográfus. A Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg 2008-ban egy interjúkötet a táncművész-koreográfussal. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézünk fel részeket Ferencz Kornéliával két alkalommal is, táncról, halálélményekről, hitéről! Portréfilm a művésszel.
2017. december 16: Farkas Ibolya szociális testvér szervezésében nyári táborozóinkat láttuk vendégül a házban, adventi-karácsonyi készületként... Képeket itt találsz!
2017. december 1: Imádság Háza Konferencia zajlott Marosvásárhelyen, a Bolyai János Líceumban, nov. 30 és dec. 3 közt, Margulescu Cotiso szervezésében. A péntek 12:00 órai (vallomásos-önironikus) tanítást hallhatod: Jézus számomra... Itt!
2017. november 24: Csíki Szabolcs atya meghívására sokan eljöttek, hogy halljanak a piarista múltról Medgyesen, valamint a piarista karizmáról és a csíkszeredai jelenlétről. Közben József Attila gyermek- és istenes verseiben is gyönyörködhettünk... A plébánia honlapja itt!
2017. november 3: Miért hiszek? - Török József egyháztörténész. A Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg 2011-ben egy interjúkötet a professzorral. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézzük fel Ferencz Kornéliával két részben a professzor életét, gondolatait történelemről és hitéről! Dr. Török József előadása XII. Pius pápáról.
2017. október 2: Miért hiszek? - Koch Sándor. A Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg 2006-ban egy interjúkötet a professzorral. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézzük fel Ferencz Kornéliával két részben a 2009-ben elhunyt orvos, virológus életét, gondolatait! "A gyermekbénulás elleni Salk-vakcinát már az 1958-59-es év során sikerült elõállítanunk, amit a Koppenhágai Stetens Seruminstitut hivatalos nemzetközi ellenõrzése jónak is talált..." Szubjektív önéletírása, a Természet Világában!
2017. szeptember 30: Szeptember végén - A nyári marosfői táborozás élményeire emlékeztünk, egy játékdélután keretében a csíkszeredai piarista házban. Ibolya szociális testvér szervezte mindkettőt. Foci és házicsokievés, ügyességi feladatok és imádság, mozizás és levélkészítés. Szívtől szívig... Folytatjuk! A képek magukért beszélnek...
2017. szeptember 28: A csíki hitoktatók módszertani továbbképzése zajlott házunkban, Lőrincz Éva-Katalin szervezésében. Tájékoztatások, az új 5.-es hittantankönyv módszertana, új kollégák bemutatkozása...
2017. szeptember 21: Az Ars Sacra hét keretében, az Áradat Egyesület és Hegedűs Enikő művészettörténész szervezésében előadás hangzott el "A Himnusz nyomában, Kölcseytől Kodályig" címmel a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Kis számú, de lelkes közönség volt a befogadó. Az Áradat Egyesület honlapja itt!
2017. augusztus 12: Miért hiszek? - Nemeskürty István. A Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg 2003-ban egy interjúkötet a neves irodalom- és filmtörténésszel, Hazateremtő kereszténység címmel. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - ebből idézzük fel Ferencz Kornéliával a 2015-ben elhunyt egyetemi tanár életét, gondolatait! Nemeskürty Tanár úrtól elbúcsúztunk c. műsor itt!
2017. július 12: Gyermektábor zajlott Marosfőn, a Szociális Testvérek Társasága nyaralójában, Ibolya testvér szervezésében. A tábor témája: Szent László cselekedetei. Közben pedig ilyesfélék történtek, amiket láthatsz: Szent László leplének elkészítése, lovaggá és úrhölggyé avatás, Szent László füve megjelenítés, kézművességek, számháború, foci, zumba-tánc, tábortűz és minden nap szentmise, sok-sok áldozóval... Képeket itt találsz!
2017. július 11: Miért hiszek? - Császár Angéla. A Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg 2005-ben egy interjúkötet a neves színművésznővel. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - július-augusztusban ebből idézzük fel Ferencz Kornéliával a színésznő életét, gondolatait! Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás c. versét mondja.
2017. június 15: Év végi hálaadó szentmisét ünnepeltünk a házban az iskola ifi-csoportjával...
2017. június 3: A csíksomlyói búcsúra országszerte érkeztek diákok, tanáraikkal, magyarországi iskoláinkból. Tőzsér Pál egy kisbusznyi szegedi diákkal töltött egy éjszakát a Tanulmányi Házban (tábortűzzel, pityókás tokánnyal erősítve), majd másnap a búcsúra mentünk. Ők a nyeregbe,a szentmisére, rendtársuk a kegytemplom előtti térre, gyóntatni. Néhány búcsúi életképet itt találsz.
2017. május 17: Hogyan teljesítenek a magyarul tanuló diákok az országos átlaghoz képest? Először kutatták, hogy a magyarul tanulók teljesítménye hogyan viszonyul az országos átlaghoz. Nincs okunk az örömködésre, és ennek több oka is van. A cikk itt olvasható.
2017. május 13: A budapesti Piarista Gimnázium 10.a osztálya Molnár Lehel osztályfőnök vezetésével erdélyi körutat tett. Péntek este Csíksomlyón töltöttünk közösen egy kis időt, majd az éjszakába nyúlóan a Tanulmányi Házban beszélgettünk, énekeltünk. Másnap még az időjárás (eső) is tartóztatta volna őket... A gimnázium honlapja itt!
2017. május 10: A Kájoni János Megyei Könyvtárban mutatták be Bodó Márta szerkesztő és Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó vezetője jelenlétében a Testben élünk című tanulmánykötetet. Sárközi Sándor a rendezvény moderátoraként ismertette a 36 szerző tanulmányát tartalmazó, négy fejezetre tagolódó antológia-kötetet. A bemutatón Bodó Márta irodalomtörténész mesélt a könyv megszületéséről és célkitűzéséről, a tanulmányok szerzői közül Borsodi L. László és Bakó Mária Hajnalka vett részt a beszélgetésen. Képes beszámoló itt olvasható.
2017. április 28: Tartományfőnöki vizitációt tartott Labancz Zsolt atya a Piarista Tanulmányi Házban, ápr. 27-30. közt. Helyzetelemzés, beágyazottság, jövőtervezés. A csúcspont a szombati szerzetestalálkozó volt... Rendtartományi honlapunk!
2017. április 19: Miért hiszek? - Fésűs Éva. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - 2017 áprilisában-májusában a neves meseíró életét, gondolatait idézzük fel Ferencz Kornéliával! Szélfiúcska felhőbárányt szeretne - Pogány Judit előadásában
2017. április 11: A csíkszeredai Művészeti Líceumban Léstyán Andrea tanárnő szervezésében megemlékezést tartottunk A magyar költészet napján. "Tudod, szivem mily kisgyerek" mottóval József Attila verseit élhettük át újra, egy kiállítás képeiként. Az iskola facebook-oldala itt!
2017. február 19: Farsang, 2017. Újabb képeket kaptunk! Itt láthatod!
2017. február 18: Ibolya szociális testvér szervezésében farsangoltunk a házban szombat délután. Jelmezes felvonulás és bemutatkozás, majd csoportos játékok, táncok. Miután a kápolnában kissé lecsendesedtünk, új erővel mentünk a konyhába. Nem hiába... Néhány képet itt találsz!
2017. február 16: Csütörtökön módszertani napot tartottak a csíki és gyimesi hitoktatók, Bogos Mária Hargita megyei tanfelügyelő és Lőrincz Éva Katalin hittanárnő szervezésében nálunk, a Piarista Tanulmányi Házban. Témák: aktualitások, vallásolimpiász és egyéb versenyek tudnivalói... Elmélkedés-előadás a tékozló fiú történetének iskolai alkalmazásáról... Majd záró szentmise... Nem távoztunk "üres tarisznyával." Néhány képet itt találsz!
2017. február 8: 2017. 02. 08-án Simó Irma pszichológus és Hegedűs Enikő művészettörténész szervezésével, az Áradat Egyesületnél "felnőtt irodalomórát" tartottunk Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi házban. Témánk a tékozló fiú hazatérésének változatai voltak (Túrmezei Erzsébet, Létay Lajos és Görgey Gábor verseivel). Közben a képzőművészet remekműveiben is gyönyörködhettünk (Dürertől - Rembrandton át - Dalíig). Néhány képet itt láthatsz!
2017. január 2: Miért hiszek? - A fatimai jelenések. A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órától hallható - 2017 januárjában és februárjában, az idén 100 éve történt jelenések (és a látnokok) történetét idézzük fel Ferencz Kornéliával! Egy szép fatimai ének!
2016. december 16: Péntek délután adventi összejövetelt tartottunk Ibolya szociális testvér szervezésében (Éva testvér, Évike és Emőke segítségével) házunkban. Karácsonyi díszeket készítettünk, elhatározásokat írtunk karácsonyra, játszottunk, énekeltünk. Nem maradt el a kápolna... S a konyha sem... Néhány képet itt találsz!
2016. december 11: Miért hiszek? - Molnár Tamás filozófussal (1921, Budapest - 2010, Richmond, USA)jelent meg egy interjúkötet (A beszélő Isten, Kairosz Kiadó). A Mária Rádió Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával! Az Erdélyi Mária Rádió honlapja!
2016. december 2: A csíkszeredai nagycsaládosok közül többen vendégek voltak házunkban, Dánél Sándor szervezésében. Adventi koszorúkat készítettünk, énekeltünk, elmélkedtünk, imádkoztunk... Néhány képet itt találsz!
2016. november 22: Lucian Boia történészprofesszor új könyvének címe: Játék szabályok nélkül. A történelem kiszámíthatatlanságáról. Részlet a vele készült interjúból: "- Egy fejezet Románia megjelenéséről szól, mely akár el is maradhatott volna. Nem volt megírva a csillagokban, állítja ön… - Remélem, ez nem fog sokkot okozni a nacionalistáinknak. Nemcsak Romániáról van szó, hanem mindarról, ami a történelemben történik. Megtörténhetett, ezt bizonyítja, hogy megtörtént, de akár el is maradhatott volna. Ami Romániát illeti, itt mégiscsak van egy érdekes dolog." Az interjú itt olvasható.
2016. október 31: Emil atya az utóbbi másfél-két évben egészségi állapota miatt nem (ill. alig) tudott jönni Csíkszeredába. Orvosai javaslatára és tartományfőnöke döntése alapján Budapesten marad, a Kalazantinum Rendházban. Isten áldja és éltesse a 88 éves atyát! Pedro Aguado rendfőnök 2014-es méltatásával búcsúzunk.
2016. szeptember 16: Első alkalommal tartották meg Csíksomlyón a Szakrális Művészetek Hetét, szept. 12.17. közt. Kiállítások, koncertek, istenes versek. A programról Hegedűs Enikő művészettörténész, a rendezvény szakmai konzultánsa szólt. Híradás itt olvasható.
2016. augusztus 2: Miért hiszek? - Kozma Imre irgalmasrendi szerzetessel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével jelent meg egy interjúkötet (Gyökerek és fények, 2008). A Mária Rádió Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, több alkalommal! AZ EVOLÚCIÓ KÖVETKEZŐ LÉPCSŐJE SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
2016. július 16: Gyermektábor zajlott Marosfőn, a Szociális Testvérek Társasága nyaralójában, Ibolya testvér szervezésében. Kedd volt a megérkezés estéje vacsora és ismerkedés. Majd az első nap témája: az irgalmasság testi cselekedetei. A második nap: az irgalmasság lelki cselekedetei. A harmadik nap: irgalmasság a természethez. A záró szombaton kiértékelés és hálaadó szentmise. Közben pedig ilyesfélék történtek, amiket láthatsz... Néhány képet itt találsz!
2016. július 6: A X.NEMZETI HÉT zajlott Balatongyörökön, Piszter Péter szervezésében, július 6–10. közt. A határokon kívüli magyar közösségek napján Márton Áronról hangzott el egy előadás, sok érdeklődő körében. A rendezvényt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke nyitotta meg. A program.
2016. június 26: "A románok gondját nem a szomszédok jelentik. Még csak nem is a Székelyföld autonómiáját követelő magyar politikusok. A problémát általában nem a zöld románok vagy magyarok okozzák. Mindez semmiség az országban naponta történő drámákhoz képest. A románok nem Székelyföldet hagyják el, hanem Romániát. Nem gyávaságból, hanem tehetetlenségből. Távoznak a kilátástalanságból, a reménytelenségből, nehéz lélekkel, könnyes szemekkel, összeszorított szájjal, két bőrönddel, és ennyi..." - Cella Dan írása(Forrás: Corbiialbi.ro). A cikk magyarul itt olvasható!
2016. május 23: Miért hiszek? – Bíró László tábori püspök idén 66 éves, a csíksomlyói pünkösdi búcsú főcelebránsa volt. A Mária Rádió Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható – életéből, gondolataiból ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, két alkalommal (Hívom a családokat, 2007)! „A gyermek szeretetében ott van a család szeretete is, hiszen a gyermek nem tud létezni család nélkül.” Egy interjú Bíró László püspökkel - családról, házasságról, együttélésről.
2016. április 27: Miért hiszek? - Dr. Csókay András idegsebész, agykutatóval jelent meg egy interjúkötet (Magyarság a hivatásunk, 2007). "Lelkileg, testileg tönkremenve próbáltam 42 évesen gyermekkorom neveltetéséhez visszafordulni, és kértem a Jóistent, hogy segítsen..." A Mária Rádió Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - életéből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, két alkalommal! Arckép, 2011-ből.
2016. április 25: A nyári marosfői táborozók gyűltek össze újból házunkban, Ibolya szociális testvér szervezésében, Emőke tanítónő segítségével. Anyák napjára és pünkösdre készültünk, énekekkel, imával, játékokkal, kézművességgel. Örömteli és gazdagító együttlétben... Néhány képet itt láthatsz!
2016. március 29: Miért hiszek? - Dr. Ébner Jenő lazarista szerzetes. "Azóta sok víz lefolyt már a Maroson, pedig milyen kicsiny a forrása. Mária országa ugyanolyan közel van nekünk, és ugyanolyan távol nekik. Közel nekünk, akik itt éltünk, élünk, szerettük és tiszteltük,- és távol nekik, akik rettegtek, féltek és meggyilkolták Őt." A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - életéből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, két alkalommal! Életéről itt olvashatsz!
2016. március 8: Miért hiszek? A most 100 éves Olofsson Placid bencés atya mesél rab éveiről, majd a kiszabadulása utáni évtizedekről. A Mária Rádió műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - Placid atya életéből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, két alkalommal is! Egy interjút itt láthatsz vele!
2016. február 28: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde. "Nincs kőből a szívünk, de az agyunk sem." Itt olvasható-hallgatható.
2016. február 8: Farkas Ibolya szociális testvér szervezésében együtt farsangoltunk a nyári, marosfői gyermektábor résztvevőivel. A képek magukért beszélnek! Itt!
2016. január 25: Miért hiszek? Balás Béla kaposvári püspökkel készült egy interjúkötet, melyben vall a pappáválásáról, Nagymarosról, Bajótról, püspökségéről (Zsákutcákból irányfények, Kairosz Kiadó, 2014). A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, két alkalommal! Somogyi Arcképek - Beszélgetés Balás Béla püspökkel
2016. január 1: Áldott új esztendőt kívánok kedves Olvasóinknak, régi és új Diákjainknak, hűséges Barátainknak! A Ghymes egy dalával!
2015. december 29: Miért hiszek? Nemeshegyi Péter jezsuitával készült egy interjúkötet, melyben vall a rendbelépéséről, missziójáról Japánban, hazatéréséről (Hazavár az Isten, Kairosz Kiadó). A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, két alkalommal!
2015. december 18: Újabb szép adventi készületet tartottunk a házban, a sok könyv közt, Ibolya testvér főszervezésében, pedagógusok (Emőke és Éva tanítónők) segítségével. Először koszorút készítettünk a ház mögötti fenyő ágaiból, majd a kápolnában az angyalka fényesedett ki, a társalgóban gyöngy-karácsonyfa készült ügyes-suta kezekben, majd a konyhába is érdemes volt kimennünk... Aztán elment a zsivajgó gyerekhad, és mi, szervezők, élő-haló szüleinket idéztük órákon át, könnyezve-hálásan... Képeket itt találsz!
2015. november 24: Miért hiszek? Török Mátéval, a Misztrál együttes alapító tagjával készült egy interjúkötet, melyben életéről, családjáról, zenéről, hitéről vall (A dallá vált szavak, Kairosz Kiadó, 2014). A Mária Rádió: Miért hiszek? c. műsorában - mely szerda reggelenként 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával - közben sok Misztrál-dallal - három alkalommal! Babits: Zsoltár gyermekhangra
2015. november 13: A hazugság ezer árnyalatával rajzolta át a román nacionalizmus a haza térképét. Daniel Topan írása. "Három juhász. Három nép. Ugyanaz a nyelv. Egyáltalán, de egyáltalán nem sejlik ki belőle semmilyen egységes nemzeti elem… ellenkezőleg..." "A jövő felépítéséhez nincs szükségünk hazugságokra. De a jelen ezeknek a hazugságoknak a terméke: a büszkeség hiánya, az identitásválságok, a rosszul értelmezett nacionalizmus, a kulturális zavar." Itt olvashatod!
2015. október 27: Miért hiszek? Lezsák Sándorral, az országgyűlés alelnökével készült egy interjúkötet, melyben vall életéről, magyarságáról, hitéről, tanári éveiről (Himnusz kívülről, belülről, Kairosz Kiadó, 2012). A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, három alkalommal! Egy interjút Lezsák Sándorral itt tekinthetsz meg!
2015. október 3: A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Plébánia, Dávid György plébános szervezésében lelkinapot tartott pedagógusoknak. Témánk: "Egy őranygal átváltozásai" volt. Mrozek novellája és diákok felkérdezése alapján, Kalazancius pedagógiájával, de sportiskolai nyelven... Együtt dolgoztunk-imádkoztunk 30 pedagógussal az új tanévért... A plébánia honlapja.
2015. szeptember 11: A Szociális Testvérek nyári, marosfői táborának tagjait látta vendégül házunk. A tábor képeit tekintettük meg, közben sok énekkel, játékkal, végül egy mese előadásával. A képek magukért beszélnek... A képek!
2015. szeptember 6: Román történészek, a román történelmi filmekről, önkritikusan. Mítoszépítések a dákokról, a Mihály Vitéz-féle "egyesítés"-ről, Stefan cel Mare életéről, a nemzeti romantika és a Kárpátok Géniusza lendületében. „Még a történelmi kalandfilmekben (pl. a Betyár-sorozat, vagy a Mărgelatu-sorozat), vagy a háborús és rendőrös filmekben (Moldovan felügyelő-sorozat) a bojárok vagy a burzsoá szereplők kapzsik, gyávák, arrogánsak és képmutatók. Ezzel szemben a betyárok, az illegális kommunisták kizárólag bátrak, őszinték, segítőkészek és szimpatikusak lehettek” – mondja Călin Hentea. A cikk itt olvasható!
2015. szeptember 1: Miért hiszek? Dr. Kásler Miklós egyetemi tanárral, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosával beszélgetett hitéről, turini lepelről, betegekről, gyógyításról Mezei Károly, mely egy kis kötetben látott napvilágot (Isten tenyerén, Kairosz Kiadó, 2014). A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, két alkalommal! Portréfilmet itt láthatsz vele!
2015. augusztus 30: "A Csíkszentdomokoson megtartott, IV. Márton Áron emlékkonferencia néhány vonatkozását szeretném előtérbe helyezni. Az egyik és talán a legfontosabb: miközben rengeteg tudományos megbeszélésen, konferencián, kongresszuson előadások közben is jönnek-mennek a résztvevők, itt erről szó sem volt: a mintegy kétszáz főnyi falusi-városi, értelmiségi-nem értelmiségi hallgatóságot annyira lebilincselték a hallottak-látottak, az egész, apró részleteiben is kommunikációs hozzáértéssel megtervezett rendezvény, hogy több mint négy órán át mindenki élénken figyelt, sőt még a szünet után sem maradt egyetlen üres szék sem." (Székedi Ferenc) A cikk itt olvasható!
2015. augusztus 29: Immár negyedik éve szervezett a Márton Áron Múzeum megemlékezést és konferenciát Márton Áron püspök születésnapja környékén a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Előadók voltak: Dr. Bodó Márta újságíró, a Keresztény Szó főszerkesztője, Dr. Denisa Bodeanu történész, Márton Áron Securitate-dossziéjának kutatója, Mons. Dr. Kovács Gergely kánonjogász, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora és Mons. Dr. Marton József nagyprépost, egyetemi tanár. A múzeum honlapja itt elérhető.
2015. augusztus 14: A CSIT-en, a szerzetesi bemutatkozó napon a piarista múlt és jelen is megelevenedett. Egy család adta önzetlen segítségét... Képeket itt láthatsz!
2015. augusztus 11: Miért hiszek? Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspökkel beszélgetett hitéről, kultúráról, nevelőiről Kozma László, mely egy kis kötetben látott napvilágot (Nagyváradi harangszó, Kairosz Kiadó, 2008). A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával, három alkalommal! Egy interjút láthatsz vele.
2015. augusztus 1: Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságának jelentéséből: Tíz év alatt hétezerrel csökkent Hargita megye lakossága... A nők átlagban 78,61 évig, a férfiak viszont csak 71,48 évet élnek... A fiatalok masszív elvándorlása, a társadalom elöregedése... Fertőző nemi betegségek... Három terhességből 2 abortusszal végződik... Cikk itt olvasható!
2015. július 31: A Váci Piarista Gimnázium most és korábban érettségizett diákjai, Juhász Gábor tanár vezetésével házunkban töltöttek 2 éjszakát. "Kerékpárral Mária útján" elnevezésű keréppártúrájuk (Laudetour) 17 napig tart, július 23-tól augusztus 8-ig. Vácról indultak, majd Máriapócs, Nagykároly, Nagybánya, Beszterce, Gyergyó és Csíksomlyó következett. A feleútnál jól esett nálunk egy napos pihenő. Épp a csíkszeredai városnapok kezdeténél. Visszaútjuk Segesvár, Nagyenyed, Nagyvárad, Karcag érintésével Vácott fejeződik be.
2015. július 28: Miért hiszek? Czigány György költővel, műsorvezetővel (Ki nyer ma?) beszélgetett hitéről, kultúráról, humorról és szorongásról Simon Erika, mely egy kis kötetben látott napvilágot (Kairosz Kiadó, 2009). A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával! Egy portréfilm róla!
2015. július 18: Hétfő estétől péntek délig tartott Farkas Ibolya szociális testvér főszervezésében a szokásos marosfői nyári gyermektábor. Ezúttal az Utazás volt a téma. Utazás Meseországba, Utazás és kincskeresés hegyen-völgyön, Úton Jézussal. Délutánonként kézművesség és nyelvtanulás, szentmise, esténként pedig éneklés-tánc-tábortűz-jelenetbemutatók voltak programjaink. Úgyhogy a 32 gyermek-fiatal nem unatkozott! Ezzel összefüggésben a segítő felnőttek sem... Néhány képet itt találsz!
2015. július 6: Miért hiszek? Budai Ilona népdalénekessel beszélgetett hitéről, életéről, szakmájáról Gréczi László, mely egy kis kötetben látott napvilágot (Kairosz Kiadó, 2014). A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával! Egy ének és egy népmese Budai Ilonától!
2015. június 23: Miért hiszek? Bagdy Emőke pszichológussal beszélgetett hitéről, életéről, szakmájáról Ferenczi Andrea, mely egy kis kötetben látott napvilágot. A Mária Rádió Miért hiszek? műsorában - mely szerda reggel 8 órakor hallható - ebből ismertetünk részeket Ferencz Kornéliával! A testi betegségek lelki okairól egy interjú vele!
2015. június 22: "Cselekedj úgy, hogy ne szégyellje románnak nevezni magát és majd meglátod, hogy büszkén fog állni a román zászló előtt, szívesen hallgatja a himnuszt, és minden alkalommal elmondja, hogy román állampolgár és Románia a hazája. De amikor tőről metszett románok gyilkolásszák a román nyelvet, nagyon kevés tudásbázissal kerülve be a Parlamentbe vagy más köztisztségbe és -méltóságba, amikor azt látod, hogy mi, románok űzünk gúnyt abból a földből, melyről fellengzősen azt állítjuk, hogy szeretjük, hogy csak a himnusz első versszakát ismerjük – azt is csak akadozva –, akkor hogyan követelhetjük meg a magyaroktól, hogy legyenek román hazafiak és tudjanak románul? Erőszakkal? Ahhoz, hogy valakit oktass, előbb magadat kell képezned, meg kell értened a másikat..." (Lili Crăciun: România prosperă lasă maghiarul să înveţe în limba lui c. cikkének fordítása) Itt olvashatod!
2015. június 7: Miért hiszek? Tokody Ilona operaénekesnő vall életéről, a művészetről és hitéről. A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható! Egy vallomása Verdiről és a hitről
2015. június 2: Miért hiszek? Beer Miklós váci megyéspüspök vall életéről, hitéről, a hit gettósodásáról és elsivatagosodásáról Európában, a kisközösségek erejéről és reményeinkről. A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható! Képösszefoglalót itt találsz!
2015. május 5: Lucian Boia: a kommunizmus alatt sikerrel járt Románia elrománosítása. „Románia ma románabb, mint valaha volt. Ez egy olyan következtetés, amely örömmel kellene eltöltse a nacionalistáinkat. Túl sokan élnek manapság a múltban, és azt is fontos kiemelni, hogy ez sokszor csak egy képzelt történelem. Ha Erdély ma Románia része – és nem tevődik fel, hogy ne lenne az -, akkor az egyszerűen azért van, mert a románok számszerűleg többségben voltak Erdélyben” – mondta. Az ország elrománosítása azzal is járt, hogy a románok eltávolodtak az európai kultúrától és civilizációtól. A cikket itt olvashatod!
2015. április 22: Több diák hagyja ott a romániai oktatási rendszert évente, mint ahányan bekerülnek oda – ismertették kedden a román közszolgálati televízióban. Adataik szerint Romániában egy tanév alatt átlagosan a diákok 17 százaléka hagyja ott az iskolát, ami több mint 280 ezer tanulót jelent, egy új tanévben pedig mintegy 180 ezer diák kezdi el tanulmányait. Elemiben 65 ezerre, felső tagozaton 50 ezerre, középiskolában 174 ezerre tehető az iskolaelhagyók száma egy évben. A tanulmányaikat abbahagyók vagy osztályismétlésre maradók nagy része vidéki fiatal, akik általában azért hagyják ott az iskolát, mert munkát találnak. A cikk itt olvasható!
2015. április 20: Szomszédaink. 1-1 film arról, hogyan vélekednek román emberek a (romániai) magyarokról... Azután Szlovákia és Szerbia...Idegeseknek nem való! Itt megnézheted!
2015. április 18: Molnár Imre felvidéki történész "Esterházy János élete és mártírhalála" című könyvét mutatták be a Lázár-házban Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével. Molnár Imre missziónak tekinti, hogy minél több emberrel megismertesse Esterházy János életét. Egy olyan emberét, aki valódi Krisztus-hívőként tudatosan vállalta a kisebbségi sors nehéz keresztjét, és ezt nagy szenvedések közepette egészen a haláláig hordozta. Esterházy János a felvidéki magyarság számára azt jelenti, mint Márton Áron püspök az erdélyieknek. Mindkettőnek a magyar nemzet legtisztább vértanúi között van helye. Valódi embermentők, akik vállalták a sorsközösséget a kisebbségben élő magyarokkal. A Mária Rádióban Ferencz Kornélia meghívására beszélgettünk a szerzővel, Esterházy Jánosról. A műsor szerdán reggel 8-tól lesz hallható, 2 részben, 2 héten át. Híradást a könyvbemutatóról itt találsz!
2015. április 15: A kecskeméti Piarista Óvoda gyűjtése jóvoltából balavásári nagycsaládosoknak tudtunk gyermekruhát, játékokat, könyveket, tanszereket eljuttatni. Köszönet Horváth Andrea vezető óvónőnek, a többi segítőkész alkalmazottnak és a jólelkű szülőknek! Nem felejtem el, amikor Balavásáron Hajnalka, a 12 éves kislány megtalálta az iskolatáskát, a babákat! És azt sem, hogy a leginkább a mesekönyvnek örült. Pedig alig tud olvasni... 7 testvére van.
2015. március 28: Nagyböjti délelőttöt tartottunk a házban, Dánél Sándor szervezésében a nagycsaládosok számára. "Bűnbánóknak menedéke", szeretetnyelvek, kiskeresztek a jövő hétre, pantomim-játékok, ima a kápolnában együtt, Őelőtte... Néhány képet itt találsz.
2015. március 26: Módszertani nap volt házunkban a felcsíki, alcsíki, gyimesi hitoktatók részére, Lőrincz Éva-Katalin vallástanárnő szervezésében. Témánknak mondhatnánk: "Gary Chapman mondandója az iskolában tanító vallástanároknak". De ez túl hosszú. Úgyhogy: "Kollegák közt, őszintén".
2015. március 13: Miért hiszek? Jakab Antal titkos ordináriusként a romániai börtönökben. Varga Gabriella és Vencser László: Megalkuvás nélkül c. könyvéből közlünk részleteket a püspök atya börtönéveiről, 1951-1964 közt, Ferencz Kornéliával az Erdélyi Mária Rádióban. A műsor szerda reggel 8 órakor hallható. Életéről összefoglaló.
2015. február 15: Miért hiszek? Harai Pál, nemrég elhunyt medgyesi plébános atya vall a Duna-deltában töltött rabéveiről (1958-1964). A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható, 2 részben, február két utolsó hetében. Ma turistahely a Duna-delta.
2015. február 10: Miért hiszek? Lackfi János író-költő vall életéről, a költészetről, hitéről. A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható. Egy rövid interjú életéről itt!
2015. február 1: Farsangoltunk a Piarista Tanulmányi Házban, Ibolya szociális testvér szervezésében. A palacsintát Éva testvér sütötte, az almáspitét Emőke tanítónő. Komolytalan jelmezeket viseltünk komolyan, játszottunk játékosan, és még imádkoztunk is... Néhány képet itt találsz!
2015. január 31: Miért hiszek? Jelenits István piarista atyával készített interjút Bodnár Dániel, a Vigilia folyóirat 2015/1. számában, életéről, hivatásáról, a piarista iskolákról. Ebből közöltünk részleteket az Erdélyi Mária Rádióban Ferencz Kornéliával. A műsor szerda reggel 8 órakor hallható. Weöres Sándor: Hála-áldozat c. versét szavalja Jelenits István.
2015. január 24: Miért hiszek? Nemeshegyi Péter jezsuita atya vall hitéről, életéről, Japán-beli missziójáról. A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható. Egy előadását itt meghallgathatod!
2015. január 17: Miért hiszek? Varga László atya, aki huszonöt éve a váci székesegyház karnagya, vall a zenéről, hitéről. A liturgikus és egyházi zenét, mint elmondta, az evangelizáció eszközeként műveli. Erről tanúskodnak a váci székesegyház több mint száztagú Szent Cecília Kórusának itthoni és európai fellépései. A párizsi Notre-Dame-ban végzett liturgikus közreműködésük és az azt követő hangversenyük után a katedrális zeneigazgatója, miután gratulált a kizárólag magyar műveket megszólaltató koncerthez, a következőket mondta: „Hozzánk nagyon sokan jönnek szerepelni a világ minden részéről, az Önök megszólalása azonban nem fellépés, hanem valóban istenszolgálat volt.” A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható. Gounod: Szent Cecília miséjének Kyrie tétele.
2015. január 10: Miért hiszek? Teremtő szerénység... Kárpáti Tamás szentendrei festőművész vall a festészetről, hitéről, az alkotási folyamatról. A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható. Egy portréfilm a festővel.
2015. január 3: A Miért hiszek? újabb adásában vall hitéről és betegeiről Dr. Egri László baleseti sebész. A műsor a Mária Rádióban hallható jövő szerdán reggel 8-tól. Egy interjút olvashatsz vele.
2014. december 27: Miért hiszek? Dér Denisa színésznő és Dér András rendező vallanak hitükről, életükről. A Mária Rádió műsora szerda reggel 8 órakor hallható. Egy interjú Denisával.
2014. december 23: Miért hiszek? Mezei Ádám, a gyömrői Ceferino Cigánypasztorációs Központ munkatársa vall hitéről, életéről. A Mária Rádió szerda reggeli műsorát Ferencz Kornéliával szerkesztjük. A Ceferino ház honlapja itt megtekinthető!
2014. december 16: Rorate-szentmisén vett részt házunk kápolnájában a Kós Károly Szakközépiskola X.B osztálya, Csonta Noémi tanárnő szervezésében. Nem bántuk meg a korai kelést... Az iskola honlapja itt!
2014. december 12: Mikulás a házban! Ibolya és Éva szociális testvérek hívták hozzánk ismerős fiataljaikat, hogy a Mikulás itt találhassa őket. Nem volt hiába... Néhány képet itt találsz!
2014. december 11: A Sapientia EMTE diákjainak egy csoportja volt vendégünk Nistor Laura egyetemi adjunktus vezetésével. Témánk a közösségépítés volt. Beszélgetés, vallomások, szép élmény... A SAPIENTIA EMTE Társadalomtudományi Tanszék honlapja.
2014. december 10: Freund Tamás Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től élettudományi alelnöke. Az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. A Miért hiszek? újabb adásában vall tudományos munkásságáról és hitéről. A műsor a Mária Rádióban hallható jövő szerdán reggel 8-tól. Egy interjúrészletet olvashatsz itt vele!
2014. december 9: Nagy Enikő Zelma, szociális testvér vezetésével házunkban tartja összejöveteleit önsegítő csoportja. „A gyászcsoport létrehozásában az volt az indíttatásom, hogy kórházpasztorációban dolgozom, és látom, hogy mennyire szenvednek az emberek egy feldolgozatlan gyász következtében. Szeretnék segíteni ezeken a személyeken.” Itt olvashatsz egy korábbi interjút Zelma testvérrel.
2014. december 3: Miért hiszek? Sillye Jenő zenész vallomásai hitéről, szóban és muzsikában. "Egészen bizonyos, hogy ha valaki, mondjuk száz esztendõ távlatából, meg akarja majd írni a Magyar Katolikus Egyház történetét a 20. század utolsó harmadában, akkor a könyvből legalább egy fejezetet a "Sillye-jelenségnek" kell majd szentelnie..." A Mária Rádió szerda reggeli műsorát Ferencz Kornéliával szerkesztjük. Álmaimból, lelkemből
2014. szeptember 26: Miért hiszek? - Nyolc boldogság. Az Erdélyi Mária Rádió hetenkénti adásában Márton Áron püspök atya beszédeiből állítottunk össze több részes műsort. A beszédeket Kolozsvárt mondta, a 30-as években, egyetemi lelkész korában, a Nyolc boldogságról. A zenei betétek Pachelbel: D-dúr kánonjából valók. Az adások szerda reggelenként 8 órától fél 9-ig hallgathatók. Képeket itt láthatsz!
2014. szeptember 13: A vakáció utolsó előtti napja: a Csángó Továbbtanulók Közössége volt vendége a háznak este egy szalonnasütésre, táncra, énekre, beszélgetésekre, imára. Képeket itt találsz!
2014. szeptember 9: Ibolya és Éva szociális testvérek és egy tucat gyerek volt vendége a háznak. Visszaemlékezés a nyári marosfői gyermektáborra, fagylaltozás, játék a kertben, hálaadás. Egy szép délután... Képeket itt találsz!
2014. augusztus 30: Csíkszentdomokoson harmadik alkalommal szervezték meg a Márton Áron emlékkonferenciát. Szentmise, tartalmas történelmi előadások, agape, filmbemutató... Itt olvashatsz róla!
2014. augusztus 19: Szent István király intelmei Imre fiához, valamint Beethoven nyitánya: István király. A Mária Rádió műsorában emlékeztünk Istvánra és Európához való kapcsolatára: Ferencz Kornélia és S. Sándor. Beethoven muzsikáját itt meghallgathatod!
2014. június 26: Az alig 10 hónapja átadott, a Puskás Akadémia finanszírozásával megépített pálya (a Márton Áron és Segítő Mária Gimnáziumok, valamint a Tanulmányi Ház között) 1 hónap óta egyre inkább így néz ki. A "szakértők" már érkeznek lassan, a felelősök kevésbé.
2014. június 13: Miért hiszek? Mindszenty József bíboros(1892-1975) hite, munkálkodása, börtönélete és számkivettetése. A Mária Rádióban több adást is szentelünk emlékének. Az adások új időpontban, szerda reggel 8 órától 1/2 9-ig lesznek. Képeket itt találsz!
2014. május 20: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal Endrédy Vendel (1895-1981) zirci apát hitét, tanári munkálkodását, börtönéletét és száműzetését ismertettük. Képeket életéből itt láthatsz!
2014. április 28: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal boldog Salkaházi Sára (1899-1944) szociális testvér hitét, munkálkodását és vértanúságát ismertetjük. Képeket itt találsz!
2014. április 14: A generális atya kánoni vizitációja során ellátogatott a Romániai Rendtartományba. Elkísérték Labancz Zsolt magyarországi tartományfőnök, Mateusz Pindelski generálisi asszisztens és Ruppert József romániai delegátus. Csíkszeredába is elutaztak, a Piarista Tanulmányi Ház vizitálására. Azokat a helyszíneket akartam megmutatni, ahol piarista munkát végzünk. Nagyhétfőn reggel a csíksomlyói kegytemplomban miséztünk, majd beszélgettünk Erik és Mihály ferences atyákkal. Utána meglátogattuk a Somlyói Szent István Gyermekotthont, ahol az igazgatónő fogadott bennünket. 11 órakor Ferencz Kornélia várt bennünket az erdélyi Mária Rádió Csíksomlyói Stúdiójában. Ellátogattunk Tamás József segédpüspökhöz, valamint Darvas-Kozma József espereshez a Szent Kereszt Főplébániára. Délután a Csángó Továbbtanulók Közössége nevében Ferencz Gabriella vezetőnő fogadott bennünket. A 2 gimnáziumot már csak kívülről tudtuk megtekinteni, idő hiányában. Jól esett megerősítő szavakat hallani rendünk vezetőitől a további csíki-székelyföldi munkához! Néhány képet itt láthasz!
2014. április 10: Iskola másként - a Piarista Tanulmányi Házban Pilinszky János és Simone Weil gondolataival tűnődtünk Isten-ember-keresésről és Isten-ember-szeretetről csütörtök és péntek délelőtt... Videót Pilinszkyről itt láthatsz!
2014. április 8: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal gróf Esterházy Jánosnak, a 20. század legnagyobb felvidéki magyar politikusának hitét, munkálkodását és vértanúságát ismertettük. Képeket itt láthatsz!
2014. április 6: Jól esett összefutni a választás napján a Lazarus Házban a Szovátáról érkező iskolanővérekkel, akik idejöttek szavazni!
2014. március 20: Kéthetenként ifjúsági misét tartunk a ház kápolnájában, a patakon túli bentlakás diákjainak kérésére, ímmár második hónapja. A gitáros fiúk Csíkbánkfalváról jönnek, a diákok Gyergyócsomafalváról, a Gyimesekből, Tusnádról és más falvakból, akik a Kájoniban, Venczelben, MÁG-ban tanulnak. Itt meg imádkozunk, éneklünk, beszélgetünk, kacagunk alkalmas és alkalmatlan időkben... Képeket itt találsz!
2014. március 18: Miért hiszek? A Mária Rádió hetenkénti adásában ez alkalommal boldog Apor Vilmos vértanú püspök hitét, életét, munkálkodását és vértanúságát ismertetjük, két részben. A Miért hiszek-műsor keddenként 16 órától hallható. Képeket Apor Vilmos életéből találsz!
2014. március 11: Új sorozatunk a Mária Rádióban hetenként: Miért hiszek? Az adásban keresztény közéleti személyiségek életét ismertetjük, zenével tarkítva. A harmadik adásban gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter életét, tevékenységeit ismertettük. A Miért hiszek? műsor keddenként 16 órától hallható. Képeket a miniszter életéből és alkotásairól itt találsz!
2014. március 1: Farkas Ibolya szociális testvér szervezésében farsangbúcsúztatót tartottunk a házban. Jelmezek, palacsinta, énekek, jó együttlét...
2014. február 4: Új sorozatunk a Mária Rádióban hetenként: Miért hiszek? Az adásban keresztény közéleti személyiségek életét ismertetjük, zenével tarkítva. Segédeszköz Földesi Margit és Szerencsés Károly 2011-ben kiadott kötete: Keresztény közéleti személyiségek a 20. században. A második adásban gróf Mikes János püspök életét, tevékenységeit ismertettük. A műsor keddenként 16 órától hallható. Képeket itt találsz!
2014. február 1: Interjú Marius Diaconescuval: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya (4. rész) – Ne feledjük, hogy a mai románok elsősorban a televízióból és a filmekből szerzik történelmi ismereteiket. – A filmek, az úgynevezett „nemzeti eposz”, melyet jól meghatározott céllal alkottak a kommunizmus idejében, körülbelül 1971 után (Ceau­şescu híres téziseit követően) keletkeztek, akkor készítettek filmet Nagy István­ról is (Ştefan cel Mare). Tör­ténelmi film­jeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz. Sajnos. – De ezeket ma is újra meg újra vetítik. – Hát e filmek alapján jöttek létre bizonyos személyiségek: rendezők, színészek... Az interjút itt olvashatod!
2014. január 29: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek és olvastak fel (Bencze Tiborral és Csíki Szabolccsal) Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa c. művéből. Közben Kobzos Kiss Tamás és együttese előadásában Csokonai-verseket hallgathattak meg eredeti dallamokban. Itt meghallgathatod!
2014. január 28: Új sorozat indult Ferencz Kornélia kérésére a Mária Rádióban: Miért hiszek? - keresztény közéleti személyiségek a 20. században címmel. Az első adásban boldog Meszlényi Zoltán életét, vértanúságát ismertettük. Az adások keddenként 16 órától hallhatóak. Képeket itt találsz!
2014. január 25: Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára. Az interjú 3. része. Itt olvashatod!
2014. január 18: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya – Interjú Marius Diaconescuval, a bukaresti egyetem tanárával, 2. rész. "- Ismét azzal vádolhatnak bennünket – mint némely olvasók a História folyóirat weboldalán, minekutána megjelent az ön tanulmánya Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeş) –, hogy hazafiatlanok vagyunk, ami­kor ilyeneket mondunk. – A hazafiasságot nem hazugsággal mérik. Annyit mondhatok önnek, hogy egyre több olyan történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és aki sokkal jobban szereti hazáját, mint azok, akik nagy hazafinak tartják magukat, és kitüntetéseket szereznek a sajtó ilyen-olyan ütközeteiben vagy máshol..." Itt olvashatod!
2014. január 11: Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. – Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk. – Húsznál is több év eltelte után? – Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek. – Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik? – Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el. Itt olvashatod a cikket!
2013. december 30: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Erich Kastner: A repülő osztály című halhatatlan gyermekregényéből olvastunk fel részleteket a Mária Rádió hallgatóinak.
2013. december 25: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Charles Dickens: Karácsonyi ének c. kisregényéből hallhattak részleteket a Mária Rádió hallgatói.
2013. december 6: Játékos Mikulás volt házunkban a Szociális Testvérek szervezésében (Ibolya és Éva testvérek). Ima és ének, játék és ajándékkészítés. Egymás megajándékozása. Egymással...
2013. október 11: A Romániai Férfi és Női Szerzeteselöljárók Konferenciájának egy csoportja meglátogatta Tanulmányi Házunkat. Kölcsönös tiszteletben és jókedvben röppent el az óra. Közben közelről is megismerték a piarista munkát Csíkszeredában, valamint múltunkat Erdélyben. A képen balról P. Emilian Catalin minorita provinciális, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke.
2013. október 1: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek és olvastak fel Jefroszinyija Kersznovszkaja: Mennyit ér egy ember? c. művéből (visszaemlékezések szibériai lágeréletére). Közben Glinka: Iván Szuszanyin c. operájából hallhattunk részleteket. A Mária Rádió adása itt meghallgatható!
2013. szeptember 28: A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián Varga György plébános szervezésében zajlott lelkinap. Az Y-generáció az iskolában - és a jézusi pedagógia... Előadásokkal, csoportmunkával, énekekkel... Néhány képet itt láthatsz!
2013. szeptember 20: A csíki hitoktatók továbbképzése zajlott péntek délután a Tanulmányi Házban Lőrincz Éva-Katalin hittanárnő szervezésében. Tanév eleji tudnivalók, tankönyvkérések, a tanfelügyelőnő információi. Majd pedagógiai előadás, amelyet kiscsoportos megbeszélések követtek (a tanított diákok korcsoportjai szerint). Ebből születtek plakátok, színielőadás. Szentmisével zártunk. Valóban imádkozva és megerősödve. Kellett is. Képeket itt láthatsz!
2013. szeptember 14: Játékdélután zajlott a házban, az augusztus eleji marosfői gyerektábor résztvevőivel. Fotónosztalgia, lufisjátékok, éneklés, csocsó, süti...
2013. augusztus 9: A Szociális Testvérek Társaságának marosfői házában, a testvérek szervezésében (kis piarista segítséggel) gyermektábor zajlott aug. 8-13. közt. Sok játék, ének, szentmise, kirándulás, foci, tábortűz, éjjeli szentségimádás, esti mesék... Kell ennél jobb? Képeket itt láthatsz!
2013. augusztus 1: Néhány napig vendége volt házunknak kecskeméti iskolánk igazgatóhelyettesének (Suba Adrienne) családja. Nagy pihenések, nagy kirándulások, nagy beszélgetések...
2013. június 26: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek Lev Tolsztoj elbeszéléseiről (Az ördög és a kenyérhéj, Három aggastyán) - közben Muszorgszkij: Egy kiállítás képei c. művéből hallhatók részletek, valamint kor- és honfitársuk, Repin festményeiből láthatunk néhányat. Itt meghallgatható a műsor!
2013. március 23: Bátor Botond pálos tartományfőnök látogatta meg házunkat. A jövőbeni erdélyi pálos tervekről, és a (piarista) missziós lelkületről beszélgettünk, villásreggelivel egybekötve. Cikk érkezésükről.
2013. március 9: Felnőtt Teológiai képzés, 2013.: Emil atya a 2. félévi a dogmatikában eszkatológiát és szentségtant tanít a lelkes csoportnak. Néhány képet itt találsz.
2013. február 22: Az ökumené folytatásában vacsorával egybekötött lelkipásztori összejövetelt tartottunk a házban. Vendégeink voltak a református, evangélikus és unitárius lelkipásztorok, feleségükkel. No meg egy bogrács magyaros halászlé!
2013. január 12: 2013-ban immár a VII. évfolyamába „lépett” az évente kétszer megjelenő Szikla, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Kato­likus Teológiai Líceum folyóirata, melynek decemberi számában a Piarista Szerzetesrendet is bemutatták. Cikket itt olvashatsz!
2013. január 8: Heti rendszerességgel vesszük fel a Mária Rádió Csíksomlyói Területi Stúdiójában a Miért hiszek c. műsort, sok muzsikával tarkítva. Akiket mostanában "forgatunk": Pilinszky János, Szvorák Katalin, Jókai Anna, Freund Tamás... A műsorvezető: Ferencz Kornélia. Az adás minden kedden négytől hallható.
2013. január 1: Áldott új esztendőt kívánunk Olvasóinknak, Ismerőseinknek! A Ghymes egy dalával!
2012. november 30: Csíkszeredai nagycsaládosok készítettek a Házban adventi koszorúkat, Dánél Sándor szervezésében. Emellett játszottunk, énekeltünk, verseket hallgattunk... Képeket itt találsz!
2012. november 11: Heti rendszerességgel vesszük fel a Mária Rádió Csíksomlyói Területi Stúdiójában a Könyvforgató c. műsort, sok muzsikával tarkítva. Amit most "forgatunk": a Ki nekem Jézus Krisztus? c. kötet (1977, Eisenstadt). A műsorvezető: Ferencz Kornélia. Az adás minden vasárnap fél négytől hallható.
2012. augusztus 15: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek Ábelről és Uz Bencéről, Tamási Áron és Nyirő József regényeiről - közben Kodály Zoltán:Marosszéki táncok c. műve hallható. Itt meghallgathatod!
2012. július 25: Csíkpálfalvi ministránsok táboroztak fenn a hegyekben, a Szentimrei Büdösben júl. 25-28. közt. A tábort vezették: Váncsa Renáta egyetemista, Bene Kálmán és Obermajer Ervin teológusok. A tábor Csíksomlyón ért véget, a Kovács Levente kamiliánus atya szentelési miséjén való részvétellel. Képeket itt láthatsz!
2012. július 16: Július 14-19. közt zajlott az idei XI. Háló Gyermektábor Kászonfeltízen kb. 75 gyermek és tíznél több csoportvezető részvételével. Hétfőn és kedden S. atya is besegített a programokba. A tábor szervezői: Vizi Veronika és Csikai Ildikó tanárnők. Képeket itt találsz!
2012. július 8: Érettségi eredmények, 2012 - Az országos átlag: a jelentkezők 44,26 százalékának sikerült idén az érettségi. Százalékos átmenési arányok Erdélyszerte megyénként: Kolozs megyében a Tanfelügyelőség adatai szerint a vizsgázók 54,31 százaléka vette sikeresen az akadályt. Szeben megyében 51,67 százalék a sikeresen érettségizők aránya. Brassó megyében az érettségizők 49,8 százaléka ünnepelhet. Fehér megyében 47,44 százalék a sikeresen érettségizők aránya. Maros megyében a tanulóknak 45,74 %-a tette le sikeresen a vizsgákat. Szilágy megyében a vizsgázók 42,51 százalékának sikerült leérettségiznie. Beszterce- Naszód megyében a diákok kevesebb mint 42 százaléka ért el átmenő átlagot. Kovászna megyében a diákok alig 32,42 százalékának sikerült az érettségije. Hargita megyében a vizsgázóknak csak 30,25 százaléka vette sikerrel az akadályt. A csíkszeredai középiskolák átmenési százalékai: Márton Áron Gimnázium: 90,65%, Segítő Mária Gimnázium: 81,32%, Octavian Goga Gimn: 65,14%, Nagy István Művészeti Szakközép: 45,9%, Joannes Kájoni Gazdasági Szakközép: 24,86%, Kós Károly Építőipari Szakközép: 9,82%, Venczel József Szakközép: 3,39%, Székely Károly Szakközép: 3,36%. Cikket itt olvashatsz!
2012. május 30: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgettek Szabó Magda: Für Elise című regényéről - Beethoven muzsikájával Itt meghallgathatod!
2012. május 26: Csíksomlyói pünkösdi búcsú... Jó volt összetalálkozni a több százezres tömegben ismerősökkel. Nagykanizsai iskolánkból Vereb Zsolttal és diákjaival, pesti iskolánkból Szakál Ádámmal, osztályával és Molnár Lehellel, Horváth Péter testnevelő tanárral és osztályával, Papp János kecskeméti gondnokunkkal... Sokakkal... Lélektől Lélekig... Rövid videót a miséről itt láthatsz!
2012. május 13: Piarista múlt és jövő Erdélyben - Fodor György beszélgetése Ruppert József atyával Itt elolvashatod!
2012. május Újra indult a Csíki harangszó! Kéthetente jelentkezik a népszerű, vallási jellegű TV-adás ezentúl. Itt megtekintheted!
2012. április 16: Kedvenc olvasmányaink - Franz Werfel: Bernadett dala c. regényéről beszélgetünk a Mária Rádióban Ferencz Kornélia szerkesztővel, a Corvina Könyvesház vezetőjével. Itt meghallgathatod!
2012. március 18: Az Erdélyi Mária Rádió 6. születésnapját (iskoláskorúvá válását) ünnepeltük Nagykárolyban. A másfélszáz fős közösség vasárnap délelőtt a Szent László Közösségi Ház termeiben beszélte át, mit is jelent számukra a Mária Rádió léte. A születésnapra egyébként érkeztek Székelyföldről, Nagyváradról, valamint Nagykárolyból és a környező településekről. Délután hálaadó szentmisével és üdvözlő beszédekkel zárult az ünnepség a nagykárolyi Piarista templomban. Beszámolót itt olvashatsz! Képeket itt is láthatsz!
2012. március 17: Pedagógusok lelkinapja a zajlott a nagyváradi Posticumban "Jézus pedagógiai lelkülete" címmel a környék és Nagyvárad katolikus pedagógusai számára. A program moderátora Sárközi Sándor piarista szerzetes volt.
2012. március 12: Petőfi Erdélyben (mozaikok hónapról hónapra 1849-ből)címmel Ferencz Kornélia és S. Sándor beszélgetnek a Mária Rádióban Itt meghallgathatod!
2012. február 29: Wass Albert: Elvész a nyom és Thorton Wilder: Szent Lajos király hídja c. regényekről beszélgettek a Mária Rádióban Ferencz Kornélia és S. Sándor. Itt meghallgathatod!
2012. február 5: Két vasárnap, két részben vetítette Emil atya a Szent Rita életéről szóló olasz romantikus drámát, a felnőtt teológiai képzés hallgatóinak, a Piarista Tanulmányi Házban.
2012. január 8: Áldott új esztendőt minden kedves honlaplátogatónknak! Örömet és felfrissülést a mindennapok rózsáinak illatában és színeiben! És erőt a köznapok töviseinek elviseléséhez! A túllépéshez... Egyébként Te milyen rózsa vagy? Képeket találsz itt!
2011. december A szeredai honlap elkészítése kecskeméti rendházunkban történt tavaly a karácsonyi szünetben, Szórád Előd informatikus által. Azóta Csíkszeredából bővítjük a honlapot, folyamatosan, Csonta Ildikó informatikus tanárnő segítségével. Hálás köszönet érte!! Sándor atya
2011. december 14: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Móra Ferenc és Fekete István egy-egy karácsonyi novellája hangzott el a Mária Rádióban, Ferencz Kornélia és Sárközi Sándor beszélgetésével. Meghallgathatod itt!
2011. december 3: Adventi lelkinapot tartott Emil atya a Csíki Főesperesi Kerület hitoktatóinak a Tanulmányi Házban.
2011. november 23: Isten a szekéren, meg a metrón címmel kedvenc olvasmányaikról (Sánta Ferenc novellája és Gilbert le Mouel írása)beszélgettek a Mária Rádióban Sárközi S. atya és Ferencz Kornélia. Meghallgathatod itt!
2011. november 4: A csíkszeredai Felnőtt teológiai képzésnek ez alkalommal a Piarista Tanulmányi Ház adott helyet. Képeket itt találsz!
2011. november 2: Arany János balladáiról beszélgettek a Mária Rádióban Ferencz Kornélia és Sándor atya. Meghallgathatod itt!
2011. szeptember 28: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban ez alkalommal József Attila verseiről beszélgettek a Mária Rádióban Ferencz Kornélia és Sándor atya. Meghallgathatod itt!
2011. szeptember 1-3: Erdei Iskola Mesetábor zajlott Lőrincz Éva-Katalin vezetésével Hargitafürdőn Székely Csilla és Sándor atya közreműködésével. Kézművesség és mesedramatizálás, kirándulás a Kossuth-sziklához és szentmise a fatemplomban, no meg Balupark volt többek közt a programok közt. A 18 diák a Krisztus Világa havilap mesepályázatának nyertese volt. Az anyagiakat a Szent Kereszt Plébánia állta. A tábor dalaiból meghallgathatsz kettőt!
Képeket itt találsz! És itt is!
2011. augusztus 17: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Gárdonyi Gézáról és regényéről, az Isten rabjairól beszélgettek a Mária Rádióban Ferencz Kornélia és S Sándor. Meghallgathatod itt!
2011. július 27-29: A hónap utolsó napjai ablakrácsok készítésével teltek Kecskeméten Papp János gondnokunk kivitelezésében. (Csíkszeredára szállításuk legalább akkora élmény volt a kis Renault-val, mint 3 hete Emil atya Opeljének Budapestre fuvarozása a műszakiztatásra, csepegő fékfolyadékkal.) A felszerelés önerőből történt, a jó édes anyaföldről és létráról, változatos csavarhúzókkal és vízhólyagokkal. Tanácsadó kibicek szerencsére elkerültek. Az ok: már harmadszor próbáltak betörni házunkba.
2011. július 24: A tizedik Háló Gyermektábort tartották július 22-27. közt Kászonfeltízen, Vizi Veronika és Csikai Ildikó, valamint Papp Márton lelkész és sok más (egyetemista) segítő szervezésében. Vasárnap szép (és esős) napot tölthettünk együtt, szentmisével, közös ebéddel, sok-sok játékkal. Képeket találsz itt! És még itt is! Itt meghallgathatod a dalaikat.
2011. július 21: Tusványos - Összenő, ami összetartozik. Ezzel a mottóval zajlott huszonkettedszer a nagysikerű nyári szabadegyetem és diáktábor július 19-24 közt a tusnádfürdői kempingben. Itt tájékozódhatsz a rendezvényről!
Képeket találsz itt!
A Corvina sátor programjai közt mi piaristák is (Emil és Sándor atya, valamint Molnár Lehel) kaptunk egy órát "Piaristák visszatérése Erdélybe" címmel, melynek moderátora Ferencz Kornélia volt. Meghallgathatod itt!
2011. július 20: A Kedvenc olvasmányaink sorozatban Móra Ferenc "csalóiról" beszélgetett Ferencz Kornélia a Mária Rádióban Sándor atyával. Meghallgathatod itt!
2011. június 15: A Kedvenc olvasmányaink sorozat keretében ezúttal Kosztolányi Dezső írásairól beszélgetett Ferencz Kornélia S. Sándorral. Meghallgathatod itt!
2011. június 4-7: Labancz Zsolt tartományfőnök tartott vizitációt a Piarista Tanulmányi Házban. Útjára elkísérte Valaczka János rendtársunk is. Megnézte munkaterületeinket, beszélgetett az iskolaigazgatókkal, bentlakásvezetőkkel, és részt vett a gimnázium előtti szoborpark felszentelésén is. A szoboravatásról bővebben itt!
2011. május 23: Ferencz Kornéliával beszélgetett Sándor atya a Mária Rádió csíksomlyói stúdiójában Fekete István vakációs-regényeiről (Tüskevár, Téli berek) és az íróról. Meghallgathatod itt!
2011. május 19: Jelenits István piarista atya tartott nagysikerű előadást Pilinszky Jánosról - Emil atya szervezésében - a Márton Áron Gimnáziumban, valamint a Segítő Mária Katolikus Gimnáziumban. Képeket találsz itt!
2011. április 6-án reggel a Mária Rádió helyi stúdiójában Ferencz Kornélia beszélgetett Sándor atyával olvasásról-irodalomról (első téma a sziget-regények: Verne Gyula - Kétévi vakáció, William Golding - A Legyek Ura). Meghallgathatod itt!
2011. február 10-14. közt látogatott nálunk Nagy Attila, kecskeméti iskolánk igazgatója. A pihenés mellett találkoztunk iskolaigazgatókkal és egyházi vezetőkkel is, de részese volt a diákok körében végzett munkánknak is. Bővebben a kecskeméti honlapon: http://kecskemet.piar.hu/hirek/245/2379
2011. február 7. Elkészültek szórólapjaink csíkszeredai munkálkodásunkról, valamint a piarista életről, Sándor atya szerkesztésében és a szeredai Tipographic Nyomda kivitelezésében. Erdélyben terjesztjük, de a káptalanra is jut belőle a házfőnök és igazgató atyáknak.
2011. január 25: Ruppert József erdélyi ügyekért felelős tartományfőnöki delegátus járt nálunk erdélyi körútja alkalmával. Előző nap este érkezett Kolozsvárról, majd 25-én az egész napot arra szántuk, hogy erdélyi ügyeinket átbeszéljük és a jövőt tervezzük. Józan és megerősítő propozíciók készültek a márciusi tartományi káptalanra. Másnap (?) a hajnali vonatindulás csak a vasúttársaságnak nem okozott komoly problémát...
2010. december 13-14: Urbán József tartományfőnök atya látogatott Csíkszeredába, Guba András pedagógiai asszisztenssel. Meglátogatták Darvas-Kozma József esperesplébánost, majd a Márton Áron Gimnázium vezetőségét (Varga László igazgatót és Juhász-András Réka aligazgatónőt), a szeredai Csángó Bentlakás vezetőjét, Józsa Csabát és az épp átutazó Csángószövetség elnökét, Solomon Adriánt és Hegyeli Attila alelnököt. Meglátogatták a somlyói Gyermekotthont, ahol Mónika nevelő kísérte őket végig. A nagy hideg épp ekkor tört rá Csíkra, így ez kiváló alkalom volt Sándor atyának kocsonya készítésére. Munkavacsora és a hosszú beszélgetések közt tervezték a további erdélyi misszió ügyét.
2010. szeptember 25: Bibliodráma-nap zajlott Cotiso Margulescu és Moisii Róbert OFM szervezésében (egyébként havonta) a házban. Képeket találsz itt.
2010. augusztus 15: Az erdélyi Háló Gyermektábor szokásos nyári ifjúsági tábora zajlott a kászoni Katrosán. Idei témája: Isten szeretetének befogadója - Mária. Egy rendkívül forró vasárnap Sárközi Sándor zarándoklatot és szentmisét tartott a közeli dombokon.
Vissza