Továbbélő múlt > TemesvárAz Arad megyei Szentannán 1751-1790-ig működtek a piaristák. A nemesi konviktust 1784-ben II. József rendeletére bezárták, így nagyon kevés diák maradt. Ezért császári rendelkezéssel 1790-ben Temesvárra helyezték át az iskolát. A kisgimnáziumból 1849-re nyolcosztályos főgimnázium lett, tekintve, hogy ez volt az egész Bánság egyetlen középfokú iskolája. A város rendezése során 1908-1909-ben a rendház és a gimnázium - a rend egyik legnépesebb iskolája - számára új, hatalmas épületet emeltek. A Romániához került városban 1923-tól román nyelven kellett oktatni, csak a hittant és az anyanyelvet tanulhatták saját nyelven a tanulók. A temesvári iskola és a rendház a rend tulajdonában maradt, román nyelvű intézményként, és az 1925-ben megalakult Romániai Provincia tagjaként működött az 1948-ban bekövetkezett államosításig. Az államosítás után az épületet a Műszaki Egyetem használta, de a piarista templomban 2005 végéig, Való Ferenc atya haláláig piaristák látták el a szolgálatot. 2006 végén a rend jogilag visszakapta az épületet, amelyben a temesvári egyházmegye által fönntartott Gerhardinum Líceum működik. Honlap: temesvarihirek.ro, gerhardinum.ro
|