Tanévnyitó Temesváron

Romániában ez évben szeptember 12-én, Mária napon kezdőtött meg az iskolaév. Előző nap érkeztem Temesvárra vonattal, az állomáson Kocsik Zoltán, a Gerhardinum spirituálisa vár, és még mielőtt bármit mondhattam volna, a város felé mutat: Odanézz! A távolban a fák lombjai között egy ezüstösen fénylő karcsú torony látszik: egykori iskolánk újraépült tornya. Az államosítás utáni években az épület új gazdái minél hamarább szabadulni akartak minden vallásos jelképtől: ledöntötték és összetörték Szent István és Szent Imre szobrát, majd lebontották a messziről is jól látható keresztet hordó tornyot. Több mint hatvan év telt el azóta... Amikor pár éve megkezdődött az épület tetőzetének felújítása, a műemlék bizottság ragaszkodott hozzá, hogy visszaépüljön a torony is eredeti formájában. Nem számítottak azonban arra, hogy ma már hiányoznak képzett szakemberek egy ilyen bonyololt művelet végrehajtásához. Háromszor fogtak neki a torony építésének, de csak mostanra sikerült a helyére tenni. Voltak tervek, hogy felépítik az iskolaudvaron, aztán majd daruval vagy helikopterrel teszik a helyére... végül a hagyományos megoldás mellett döntöttek: fönn, a magasban végezték el a munkát. Talán a mi gödi iskolánk fiataljainak könnyebben ment volna... Még nincs egészen kész, pár dísz hiányzik, de az aradi építésvezető mester büszkén mondja, amikor a tanévnyitó ünnepélyre gyülekezve az iskola udavaráról mustráljuk a csillogó tornyot: "ilyent nem építettek Temesváron az elmúlt fél évszázadban."

A tanévnyitó hagyományosan a díszteremben kezdődik, a gimnazisták és a szülők a hátsó sorokat foglalják el, Jakab Ilona igazgatónő és a tanárok rendezkednek, majd kettes sorban bevonul 21 hat éves kisdiák: ők a most induló általános iskola első osztályának tanulói. Nagy taps fogadja őket, szívet melengető újdonság ez az iskola életében. Aztán felvonul a színpadra az iskola kórusa: az iskola névadójához és pártfogójához énekelnek: "Felmutat égre Szent Gellért keresztje..." Majd felállunk, és az O Pater parvulorum himnuszt énekeljük, így Kalazancius Atyánk is jelen van az ünnepségen. Az első általános iskolai osztály megindulása okozta örömbe sajnos üröm is vegyül: magyar osztályt nem sikerült megnyitni, pedig úgy tervezték, de csak tíz jelentkező volt, és hatóságok nem adtak engedélyt, hogy eltérjenek a minimális 12 fős osztálylétszámtól. Majd jövőre - mindenki bizakodó. Az igazgatónő köszönti a diákokat és a vendégeket, majd megnyitja a tanévet.

A kicsikkel és a püspöki vikárius úrral ezután átmegyünk az épület másik szárnyába, ahol az általános iskolai osztály kapott helyet, megáldjuk ezt az épületrészt, amelyet az elmúlt évben vett birtokba az iskola, és nagy munkával készített elő, hogy alkalmas legyen a kicsik fogadására.

11 órakor kezdődik a dómban a Veni Sancte, az iskolából példás rendben, az iskola uniformisában, elől az iskolazászlóval és a legöregebb diákokkal hosszú sorban vonul az ifjúság a városközponton át a templomba: közel kétszáz diák. A járókelők meg-meg állnak és barátságosan nézik ezt a szokatlan "körmenetet". A dómban néma csönd, csak az orgona szól. Aztán megkezdődik a szentmise, a szokásokhoz híven románul és magyarul. A vikárius úr románul prédikál, jómagam magyarul szólok hozzájuk az iskola értékeiről. Az áldozás után pedig felhangzik a jól ismert ének: Veni Sancte Spiritus - először egy versszak latinul, majd románul és végül magyarul.

Az ünnepnek azonban még nincs vége, a piarista templom a Szent Kereszt felmagasztalására van szentelve, szerdán van a búcsúja. Kilenc órakor, az első tanítási óra után gyülekezik az ifjúság, megtöltik a templomot. A lugosi esperes a főcelebráns, Kocsik atyával koncelebrálunk. Váltakozik a román és a magyar nyelv, a homiliát is két nyelven mondja el az esperes úr. Alig tudom visszafojtani a mosolyt, amikor a magyar nyelvű prefáció éneklése után Schubert Deutsche Messéjének dallamára éneklik a diákok románul a Sanctust, szent kavarodás... Megható és elgondolkodtató, hogy a román diákok is éneklik a magyar énekeket és természetesen viszont, a mieink is a románokat. De éneklünk latinul is: Laudate omnes gentes... A szentmise után folytatódik a tanítás, mi pedig az igazgatónővel elmegyünk megnézni a jövő évre tervezett óvoda helyét, amelyet éppen most adott át az egyetem még épületünkben lévő könyvtára. Akik már láttak szovjet katonaságtól hátrahagyott épületeket, azok el tudják képzelni, hogy itt mit találtunk... pedig itt csak egy egyetem működött. De azért nagyon reménykedünk, hogy az októberben ideérkező bukaresti inspektor meg fogja adni az engedélyt...

A búcsú az esti ünnepi szentmisével zárul: koncelebrál a vikárius úron kívül Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, konfráterünk, asszisztálnak az iskola nagydiákjai. Az ünnepi homiliában a mindennapok keresztjeinek hordozásáról beszélek. A pápai és magyar himnusszal zárjuk a szentmisét, amely első állomása volt egy közeli ünnepnek: 2012-ben lesz a templom száz éves. A szentmisén részt vevő Dr. Higyed István gyémántdiplomás református lelkész már bejelenti, hogy még élő osztálytársaival az ünnep kapcsán szeretnék megtartani 65 éves érettségi találkozójukat. A szentmise után agapé, lassan összegyűlik oda is az egyre jobban összekovácsolódó tanári kar. Közös a munka, közös az ünnep is.

De aztán vége az ünnepléseknek, indulni kell vissza. A vasútállomáson még egyszer visszanézek a vidáman csillogó piarista iskolatoronyra: azt üzeni, hogy van remény.